Pesti Srácok

Kirúgták a Bild főszerkesztőjét

null

Kirúgták a német Bild nevű lap főszerkesztőjét. Az ország legnagyobb bulvárlapjának dolgozó Julian Reicheltről kiderült, hogy a vádak szerint visszaélt a hatalmával, szexuálisan zaklatott női kollégákat, illetve viszonyt folytatott egy kezdő újságíróval, akit aztán olyan pozícióba helyezett, amelyet a nő maga is túl nagy feladatnak tartott – írja a New York Times.

A Bild kiadója, az Axel Springer hétfőn jelentette be, hogy kirúgta a bulvárlap főszerkesztőjét, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem tudta meghúzni a határt a privát és a szakmai dolgai között. A kiadóvállalat egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy kivizsgálja a Reichelt ellen felhozott vádakat. Először nem találtak kirúgást megalapozó bizonyítékokat a viselkedésére, nemrég azonban ez megváltozott. Az Axel Springer szóvivője ugyanakkor nem akarta részletezni, hogy milyen bizonyítékokról van szó. A New York Times cikke szerint Reichelt viszonyt folytatott a lap egyik kezdő újságírójával – a főszerkesztő akkor 36, az újságíró 25 éves volt. A nőnek hamarosan vezető newsroomos pozíciót adott, a nyomozás során adott vallomásában azonban a nő azt mondta, nem állt készen erre a feladatra. Mindeközben a főszerkesztő rendszeresen hotelszobákba rendelte.

Forrás: Mandiner; Fotó: Clemens Bilan/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.