Pesti Srácok

Koronavírus – Jóval ezer felett a napi új fertőzöttek száma

Koronavírus – Jóval ezer felett a napi új fertőzöttek száma

Az elmúlt 24 órában 1141 új koronavírusos megbetegedést igazoltak csütörtök reggelre, 327-tel többet, mint egy nappal korábban – derül ki a koronavirus.gov.hu oldaláról. Meghalt tizenegy ember koronavírusban szerdára, az elhunytak száma így 30 341 főre emelkedett. A fertőzöttek száma ezzel 831 866 főre nőtt a pandémia kezdete óta Magyarországon, míg az aktív betegek száma 11 398 főre emelkedett. Jelenleg 742 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 5 916 769 embert oltottak be, közülük 5 689 371-en már a második oltást is megkapták, míg 948 ezren a harmadik vakcinát is.

A kormányzati oldalon kiemelték: az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért arra kérik őket, hogy regisztráljanak és mielőbb oltassák be magukat. Hangsúlyozták, hogy a koronavírus delta variánsa miatt több országban, így Magyarországon is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny – írták –, hogy már van vakcina, és a legtöbben be is oltatták magukat, ami a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. Hozzátették, hogy a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már meg is kapta; aki még nem, továbbra is regisztrálhat a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu oldalon.

Forrás: koronavirus.gov.hu; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.