Pesti Srácok

Kurz mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség

Kurz mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár mentelmi jogának felfüggesztését kérték ügyészek – erősítette meg a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (WKStA) pénteken. A konzervatív politikus ellen két eljárás is van folyamatban. Kurz tagadja a vádakat.

Az osztrák parlament alsóháza várhatóan a soron következő üléseinek egyikén határoz az ügyben. A döntés meghozataláig szüneteltetik a 35 éves politikussal szembeni vizsgálatot - közölte a hatóság egyik szóvivője. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) parlamenti frakciója, amelyet Sebastian Kurz csütörtök óta vezet, üdvözölte a lépést, amelynek révén álláspontjuk szerint hamarosan lehetővé válik a volt kancellár elleni vádak megdöntése.

A konzervatív politikus ellen két eljárás van folyamatban. Az egyikben az ügyészség azt vizsgálja, hogy miniszterelnökként hamis tanúvallomást tett-e a 2019 májusában kirobbant, a Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormányának bukásához vezető Ibiza-botrányt feltáró parlamenti vizsgálóbizottság előtt. A másik ügyben az a gyanú merült fel vele és közvetlen környezetével szemben, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszíroztak a népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és kozmetikázott közvélemény-kutatásokat. Ebben az ügyben tíz ember ellen vizsgálódik a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség hűtlen kezelés és vesztegetés miatt.

A WKStA múlt héten kezdett vizsgálatot az Osztrák Néppártot vezető politikus közvetlen környezetében. A koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, és a kormány az összeomlás szélére került. A kancellár végül a szombat esti kormányülés után bejelentette, hogy lemond. Utódja Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter lett.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?