Pesti Srácok

Lemondott a médiahatóság elnöke

null

Lemondott pozíciójáról Karas Monika, a médiahatóság elnöke. Mivel a Médiatanács négy tagjának kilenc évre szól a kinevezése, így Karas leendő utódja 2030-ig töltheti be pozícióját. Az NMHH kommunikációs igazgatósága a híradónak megerősítette a Karas Monika lemondásáról szóló hírt, továbbá megnevezték utódját is.

A 24.hu információja szerint október 31-ei hatállyal lemondott posztjáról Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, egyben a Médiatanács elnöke. Úgy tudják, Karas már tudatta is a döntését Áder János köztársasági elnökkel. Az értesülést az NMHH Kommunikációs Igazgatósága megerősítette. Mint írták, az elnök lemondását új szakmai kihívások keresésével indokolta. Karas Monikát a miniszterelnök javaslatára 2013. augusztus 19-én nevezte ki – az elhunyt Szalai Annamária helyére – a médiahatóság vezetőjévé az államfő, a kinevezéssel Karas automatikusan a Médiatanács elnökjelöltjévé vált, a parlament pedig szeptember 9-én meg is választotta kilenc évre a testület élére. A kinevezése tehát 2022 szeptemberében járna le. Az elnököt ráadásul a hatályos médiaszabályozás alapján nem lehet újraválasztani – emlékeztet a lap. A Médiatanács négy tagját ugyancsak kilenc évre 2019 decemberében választotta meg az Országgyűlés kormánypárti többsége, közülük Hankiss Ágnes idén augusztusban elhunyt. Az M1 úgy tudja, hogy Karas Monika utódja a médiahatóság élén Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lesz. A híradó információi szerint Karas Monika az Állami Számvevőszék alelnökeként folytatja munkáját.

Forrás: 24.hu; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.