Pesti Srácok

Lendvai Ildikó szerint elképzelhető, hogy megszűnik az MSZP

Lendvai Ildikó szerint elképzelhető, hogy megszűnik az MSZP

Lendvai Ildikó lassan mondta, hogy mindenki megértse: megszűnhet az MSZP. A szocialista párt egykori nagyasszonya őszinte hangvétellel beszélt a kimúlás előtt álló pártja másfél évtizedes leépüléséről és az ellenzéki előválasztás tapasztalatairól.

A hvg360 Lendvai Ildikóval készült interjúját az Index szemlézte, ebből pedig kiderül, hogy az egykori pártelnök meglehetősen lesújtó véleménnyel rendelkezik a szocialista párt állapotát és kilátásait illetően.

– fogalmazott. Véleménye szerint a szocialisták zöldülni is későn kezdtek, és nem igazán találják a kapcsolatot az előretörő civil világgal sem. Emellett Lendvai szerint nem találják helyüket a világban is átalakuló, itthon pedig több részre szakadó baloldalon sem. Az interjúból kiderül, hogy Lendvai Ildikó jövő tavasszal ellenzéki győzelmet vár, ugyanakkor utalást tesz rá, hogy elfogult pozíciójából kilépve azonban egy objektív szemlélő szemszögéből bizonyosan nem ilyen egyértelmű a helyzet. Becslése szerint az ellenzéki győzelemre jelenleg 60 százalék az esély. Továbbá bízik benne, hogy egy közös ellenzéki győzelem során az MSZP, mint párt megvetheti lábát ebben a csapatban, és mással nem pótolható ideológiai és gyakorlati szerepe lehet a munkamegosztásban.

PestiSracok facebook image

Forrás: index.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?