Pesti Srácok

Magyarország felértékelődött az eucharisztikus kongresszus megrendezésével

null

Magyarország felértékelődött azzal, hogy méltó módon sikerült megrendeznie egy olyan világeseményt, mint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust – hangoztatta szerdán, Szentgotthárdon a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós a Keresztény szerda esték című rendezvénysorozaton tartott előadásában úgy fogalmazott: felemelő és életre szóló élmény volt részt venni a többnapos eseményen. Véleménye szerint a kongresszus rámutatott arra, hogy Magyarországon mekkora ereje van a hitnek, az egyháznak és a világi – kormányzati, önkormányzati és civil – összefogásnak.

Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy a tanácskozás legkiemelkedőbb és legjobban várt eseménye természetesen a pápalátogatás és a Ferenc pápa által bemutatott szentmise volt. Kiemelte: Ferenc pápa a látogatását követően és azóta többször is elismerően szólt a magyarokról, arról, amit tapasztalt Magyarországon. Megemlítette a katolikus egyházfő azt is, hogy tervei között szerepel egy újabb magyarországi látogatás. Megjegyezte: a katolikusok, más felekezetekhez tartozók, ortodox keresztények is részt vettek az eucharisztikus kongresszus eseményein, istentiszteleteket tartottak, ezzel is mutatva, hogy Magyarországon harmonikus az együttélésük. Szólt arról is, hogy meg kell őrizni és tovább kell vinni azt az erőt, amelyet a magyarországi keresztény hívek az eucharisztikus kongresszusból merítettek. Újra meg kell mutatni az értékeket, és másokkal is meg kell osztani azt az az erőt, amelyet a hit és az ima adhat.

Soltész Miklós kitért arra, hogy az elmúlt tíz évben 3000 templom újult meg Kárpát-medencében a magyar kormány segítségével és 150 templomot építettek. Megemlítette, hogy Magyarországon több mint nyolcvan százalékkal nőtt a házasságkötések száma, míg a válásoké 36 százalékkal, az abortuszoké negyven százalékkal csökkent. Kiemelte: Magyarország megpróbál segíteni másokon is, a Hungary Helps program keretében harminc országban több mint százezer embernek nyújtottak segítséget.

PestiSracok facebook image

– mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.