Pesti Srácok

Magyarország visszakerült a világ űrkutatásának térképére

null

Három év alatt több évtizedes lemaradást sikerült pótolnia Magyarországnak az űrkutatás terén, és hamarosan magyar kutatót juttatunk a Nemzetközi Űrállomásra - írta pénteki számában a Magyar Nemzet, amelynek Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos adott interjút. A szakember az eredmények között említette, hogy az Európai Űrügynökségnél Magyarország megnégyszerezte befizetéseit, és ezáltal magyar cégek és kutatóhelyek négyszer annyi forrásra pályázhatnak.

Hozzátette: Magyarország jelenleg szerepet vállal az összes, számára fontos, közös európai űrügynökségi programban. Több mint féltucat kétoldalú űrkutatási együttműködési megállapodást kötött és több további állammal is tárgyal. Emellett olyan magáncégek is a partnerei lettek, mint a Virgin Galactic. Ferencz Orsolya nagyon lényegesnek nevezte, hogy kétévnyi előkészítő munka és elemzés után elkészült Magyarország első űrstratégiája. Az ebben kitűzött egyik cél egy új magyar kutatóűrhajós misszió indítása.

Hazánk hozzájárul a világ űrkutatásának fejlődéséhez

Mint elmondta, jelen állás szerint 2024-es céldátummal, de 2025-ben mindenképpen az amerikai Axiom Space céggel közösen, 30-60 napra kutatómisszióra küldenek fel egy magyar tudóst vagy mérnököt a Nemzetközi Űrállomásra. Hosszú ideje tárgyalnak az Orosz Szövetségi Űrügynökséggel is, a velük való repülési terv 2025 utánra, az évtized második felére érhet célba. Ferencz Orsolya a magyar űrhajós misszióval kapcsolatban kifejtette, hogy jelenleg már csupán a szükséges szerződések technikai részleteiről tárgyalnak az amerikai partnerrel. A második magyar kutatóűrhajós toborzását várhatóan rövid időn belül el tudják indítani. A miniszteri biztos hangsúlyozta: Magyarország számos területen hozzá tud járulni a világ űrkutatásának fejlődéséhez. Már most is vannak olyan kis- és közepes vállalkozások, amelyek részben vagy egészben az űrpiacról élnek, és beszállítók a legnagyobb nemzetközi cégeknél. Kiemelte például a sugárzásmérés és -védelem terén alkotott műszereket, valamint a gyógyszer- és élettani kutatásokat.

PestiSracok facebook image

Magyarország telekommunikációs műholdat bocsáthat fel

Példaként említette, hogy egy magyar cég 2020 decemberétől 2021 januárjáig a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén a saját maga által fejlesztett kémiai laborban azt vizsgálta, hogyan változik meg a koronavírus ellen használt remdesivir gyógyszer a súlytalanság állapotában. A küldetés olyan sikeres volt, hogy mára már a NASA-val is együttműködnek - hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos, aki kitért arra is, hogy Magyarország az évtized közepén telekommunikációs műholdat bocsáthat fel, és piaci szolgáltatóként léphet be a világ műsorszórásába és globális hírközlésébe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephane Corvaja

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.