Pesti Srácok

Márki-Zay Péter egy hetedik, saját frakciót is szeretne a parlamentben

null

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd műsorának volt a vendége. A műsorban megjegyezte a jelölt, hogy szeretné a civileknek és a kis pártoknak is biztosítani a parlamenti képviseletet, ezért Pálinkás Józsefnek a pártjából, az Új Világ Néppártból készítene egy hetedik frakciót. Elmondta, hogy a civilek kijelölésébe neki is lenne beleszólása.

A civileknek és kis pártoknak szeretne parlamenti képviseletet biztosítani Márki-Zay Péter, még ha mindannyian nem is kerülhetnek fel a listára. Szeretne egy frakciót azoknak, akiket az ellenzéki megállapodás hat pártja kihagyott. Erre szerinte Pálinkás József pártja, az Új Világ Néppárt (ÚVNP) a legalkalmasabb. Ez egy hetedik frakció lenne. A civilek kijelölésébe Márki-Zaynak is lesz beleszólása, de a tárgyalások elsősorban a programról és nem a listáról szólnának. A baloldali jelölt elmondta, hogy csak és kizárólag akkor ülne be a Párbeszéd frakciójába, ha Pálinkás pártja nem alapíthatna saját frakciót. Az ATV-ben kifejtette továbbá, hogy a hatpárti megállapodást irányadónak tartja, de nem feltétlenül kötelező érvényűnek, mert nem tudja, hogy miben egyeztek meg a pártok. Rónai Egon műsorvezető azon felvetésére, hogy a DK-sok nagy része épp Márki-Zayt utasítják el, ő csak annyit válaszolt, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a DK-nak, a Jobbiknak és az MSZP-nek a szemére vetette, hogy támogatták Tóth Csabát. Szeretné, ha most már ez a három párt támogatná az elszámoltatást. Arra, hogy a rasszizmus, korrupciógyanú és az állampárti múlt kizáró ok az ellenzéki összefogásban a műsorvezető megjegyezte: érdekes lesz figyelni azt, hogy kik morzsolódnak le a következő hónapokban.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.