Új világ néppárt
Gattyánhoz vándorolnak Pálinkás pártjából
Gattyán György pártjához vándorolnak az Új Világ Néppárt tagjai Márki-Zay Péter támogatása helyett. Az alapító tag Stelli-Kis Sándor szerint Pálinkás pártjának „nem sikerült maradandó és meghatározó szerepet betöltenie a politikai életben”.Márki-Zay Péter egy hetedik, saját frakciót is szeretne a parlamentben
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd műsorának volt a vendége. A műsorban megjegyezte a jelölt, hogy szeretné a civileknek és a kis pártoknak is biztosítani a parlamenti képviseletet, ezért Pálinkás Józsefnek a pártjából, az Új Világ Néppártból készítene egy hetedik frakciót. Elmondta, hogy a civilek kijelölésébe neki is lenne beleszólása.Az illúziókban élő Pálinkás József a Boomerlázadásban – Egy totális kudarc lélektana: az MDF-ből a semmibe (videó)
Az október 4-ei Boomerlázadásban Pálinkás József fizikus, egyetemi tanár volt Szakál Borostyán és Stefka István vendége. Az MTA volt elnökét a műsor első felében arról kérdezték, hogy egykori MDF-esből hogyan lett fideszes, majd keresztény-konzervatív politikusként hogyan került a Gyurcsány-féle "moslékkoalíció" közelébe. De az ellenzéki összefogás és a baloldali szereplők szerepe, jelentősége is szóba került. A műsorban elhangzott, hogy Pálinkás József 2020. október 15-én jelentette be, hogy Új Világ Néppárt néven létrehoz egy új pártot, ami elmondása szerint egy olyan jobbközép párt lett volna, amely visszatartaná a Fidesz és a baloldal túlzott hatalmát. Miután az Új Világ Néppárt és az elnök maga sem szerezte meg a szükséges 20 ezer szavazatot, így nem indul a 2022-es országgyűlési választásokon.Pálinkás József is bejelentkezett az ellenzéki előválasztásra
Pálinkás József, egykori MTA-elnök és miniszter az Új Világ Néppárt színeiben mérkőzik meg a többiekkel. A párt összesen 25–30 jelöltet tervez elindítani az előválasztáson, főleg Budapesten és a nagyobb vidéki városokban.Az Új Világ Néppárttal bővül a moslékkoalíció, ezzel hétre emelkedett a koncon marakodó pártok száma
Nagy meccs várható az ultrademokratikus baloldali pártok között az előválasztáson. Az egész ceremónia ugyan egy előre lejátszott versengésnek tűnik – legalábbis ami a miniszterelnök-jelölt személyét illeti –, a látszatra azért adnak. Eddig úgy volt, hogy a DK, MSZP, LMP, Momentum, Párbeszéd és a Jobbik feszül egymásnak az őszi előválasztáson, most azonban az Új Világ Néppárt is bejelentkezett a díszes társaságba, amelynek elnöke egy sértődött fideszes; egyik elnökségi tagja dettó, de az LMP-ből csurrantak a pártba.A szokásos álszakértőkkel támadja az egészségügyet a HVG
Lantos Gabriella egészségügyi szakértő, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja – írja le a HVG. Mitől egészségügyi szakértő egy egészségügyi közgazdász vagy valami ilyesmi? Viccből tényleg szoktuk mondani, hogy a 10 millió virológus országa is vagyunk, de Gabriellának láthatólag nem szóltak, ez rá biztos nem vonatkozik. Nehéz eldönteni, hogy a HVG-nek ciki, hogy meg kell jelentetniük Gabriella írásait, vagy Gabriellának, hogy a HVG jelenteti meg az írásait a Facebookról átvéve azt. Együtt meg végképp vállalhatatlanok. Gabriella gyűlöli a jobboldali kormányt és ez az érzelme megmagyaráz mindent. Most is kitör a tények börtönéből, hogy feldolgozza azt az egyébként számunkra örömteli, számára viszont láthatólag feldolgozhatatlan tényt: nem ő Müller Cecília.Több mint húszezer megjelölt kaviccsal emlékeznek a járvány magyar áldozataira a Margitszigeten
A napokban több mint húszezer kavics került ki a Margitszigetre, a futókör mellé. A kavicsok mindegyikén két szám található: az egyik egy sorszám, a másik egy életkor. Így emlékeznek a koronavírus-járvány eddigi több mint húszezer magyarországi áldozatára.Az Új Világ Néppárt csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz, de a többi párt figyelmen kívül hagyja őket
Az Új Világ Néppárt is csatlakozna az összefogás hat pártjához a 2022-es országgyűlési választások előválasztásain – jelentette be a párt elnöke, Pálinkás József. Az előválasztáson való indulásuk célja, hogy a teljes Fideszen kívüli világ megmérettessen, és 2022-ben a kiábrándult Fidesz-szavazók és a bizonytalan választók is megtalálják a saját polgári oldaluk képviseletét.Ajánljuk még