Pesti Srácok

Megvan a jogerős ítélet a veronai busztragédia ügyében, hat év letöltendőt kapott a sofőr

null

Két perben is jogerős ítélet születhet a napokban a veronai buszbalesettel kapcsolatban, ami 2017-ben tizenhét halálos áldozatot követelt. A vádlott V. János buszsofőr nem jelent meg személyesen a velencei bíróság Giudice Liguori elnöklésével ítélkező, háromtagú bírói testülete előtt. A balesetben elhunyt egyik áldozat hozzátartozója is beszámolt az eseményről.

2017. január 20-án éjfél körül Verona és Velence között, az A4-es autópályán a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborából hazafelé tartó busz letért az útról, és fékezés nélkül az autópályahíd pillérének csapódott, majd kigyulladt. Az ütközés következtében többen kirepültek a járműből, a jobb oldalon lévő első hét üléssor összepréselődött. A balesetben és az azt követő tűzben 17-en haltak meg, főként diákok. A buszvezetőt, V. Jánost az olasz bíróság 2020 augusztusában nem jogerősen 12 év szabadságvesztésre ítélte, de az ügyvédjei fellebbeztek. Az Index beszámolója szerint a most zajló másodfokú tárgyaláson peren kívüli egyezség született az ügyész és a vádlott védője között: ennek értelmében 6 év letöltendő szabadságvesztést javasolt a vádhatóság a védelemnek, amit az elfogadott. Az ügyben elmarasztalt V. Jánosnak a büntetését Olaszországban kell letöltenie. Az elsőfokú ítélethez képest ez jelentős enyhítésnek tekinthető. A szabadságvesztés letöltését 4–5 hónap múlva kell megkezdenie az elítéltnek. Szendrei Endre, az egyik áldozat hozzátartozója arra hívta fel a figyelmet, hogy Olaszországban a büntetés-végrehajtás eltér a magyartól; az integrációs lehetőség megengedi, hogy a büntetés egy részét intézményen kívül töltse le az elítélt.

– kommentálta feldúlt hangon a döntést Szendrei Endre. Szerinte azzal, hogy az őt gépjárművezetésre alkalmatlanná tevő betegségét eltitkolta, okszerűen vezetett tragédiához.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: Handout/Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.