Pesti Srácok

Palkovics: erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését

Palkovics: erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
Budapest, 2018. október 2. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elõterjesztõként szólal fel a 2017-2030 közötti idõszakra vonatkozó, 2050-ig tartó idõszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. október 2-án. MTI Fotó: Soós Lajos

A visegrádi országok felsőoktatási képzéseinek automatikus, kölcsönös elismeréséről írtak alá szándéknyilatkozatot az országok képviselői pénteken, Győrben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta: a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék. A miniszter kiemelte: a kormány 2014-ben döntött az egyetemek átalakításáról annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézményeket közelebb vigyék a gazdasági szereplőkhöz. A másik legfontosabb cél az volt, hogy nemzetközibbé tegyék az oktatást – mondta, hozzátéve, hogy azóta mintegy 65-70 százalékkal nőtt az Erasmus-programban részt vevők száma, és sikerült elérni, hogy a hallgatók legalább 15 százaléka nemzetközi legyen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.