Pesti Srácok

Politikai Hobbista: Márki-Zay egy dadaista költő (Videó!)

Politikai Hobbista: Márki-Zay egy dadaista költő (Videó!)

A Hobbista elemezte az alig kétezer embert érdeklő hétvégi rendezvényen elhangzott Márki-Zay-szónoklatot és arra jutott, hogy az összefogás listavezetőjének halvány fogalma sincs '56-ról. Például állította, hogy a kicsik összefogtak a nagyokkal és legyőzték a szovjet hadsereget. Emellett a negyedik köztársaság születésnapját is bejelentette, mert köztársaságok már csak úgy születnek, hogy hülye politikusok hülye beszédeket mondanak egy néhány száz fős csoportosulásnak. A srácok arra jutottak, hogy ugyan nem százas, de legalább nem is politikus, hanem csak egy dadaista költő, aki tréfából tesz szavakat egymás után.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.