Pesti Srácok

Popovics Judit állította, hogy zsarolta a DK – Gréczy Zsolt perrel fenyegette Márki-Zay politikusát (frissítve)

Popovics Judit állította, hogy zsarolta a DK – Gréczy Zsolt perrel fenyegette Márki-Zay politikusát (frissítve)

Újabb ember erősítette meg Márki-Zay állítását, miszerint több embert is megzsarolt a DK. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, hogy Popovics Judit, a Mindenki Magyarországért Mozgalom tatai politikusának lesz lehetősége a bíróságon megpróbálni bebizonyítani az igazát – be fogják perelni. A DK érintett politikusa, Lusztig Péter is cáfolta a vádat, és ő is bejelentett, becsületsértésért perli Popovicsot.

– írta közösségi oldalán a Mindenki Magyarországa Mozgalom visszalépett képviselőjelöltje​, Popovics Judit. Márki-Zay Péter korábban ugyanis azt mondta, hogy van olyan jelöltjük, akinek először államtitkári posztot ajánlott a DK, majd megzsarolta, a harmadik miniszterelnök-jelölti vitán viszont azt is bemondta, hogy Popovics Judit ez a személy.

Az ATV Voksban Popovics Judit azt mondta, hogy a tatabányai helyi DK vezetője, Tatabánya alpolgármestere, Lusztig Péter meghívta egy kávéra, ahol azt közölte vele, hogy ha nem zavar be az előválasztásba, akkor kap egy államtitkári pozíciót. Miután erre nem volt nyitott, akkor azt mondták, hogy ellehetetlenítik őt és családját is. Beadott minden papírt, hogy elinduljon az előválasztáson, de egyik párttól se kapott befogadó nyilatkozatot, holott tudtával a Momentum és a Jobbik is azon volt, hogy megkapja ezt.

PestiSracok facebook image

Gréczy Zsolt az ATV Startban úgy reagált Popovics kijelentéseire, hogy a hat párt egyike sem adott neki befogadó nyilatkozatot; erről hatpárti jegyzőkönyv is van. Egyébként meg a hölgynek lesz lehetősége, hogy a bíróságon próbálja bebizonyítani az igazát.

– fenyegetőzött Gréczy Zsolt.

Maga Lusztig Péter becsületsértés miatt pert indít Popovics Judit ellen. A DK-s alpolgármester úgy emlékszik, áprilisban találkoztak utoljára egy tatai ellenzéki képviselő temetésén. Azt mondta, lehetséges, hogy azóta valamilyen megbeszélésen esetleg mindketten ott voltak, amire most nem emlékszik, de kizárt, hogy az előválasztás vagy a jelöltsége szóba került volna.

- mondta Lusztig és hozzátette most is a Momentum jelöltjeként indult volna az előválasztáson, „

Forrás: ATV, 444.hu; Fotók: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.