Pesti Srácok

Saját, fiatalokkal kapcsolatos narratíváját cáfolja a baloldal

null

Régóta halljuk az ellenzéki mantrát, miszerint a kormánypártokat már csak a nyugdíjasok támogatják, a többi korosztály elpártolt tőlük, azonban az általuk mindent eldöntőnek tekintett előválasztás éppen erre a narratívára cáfolt rá. A balliberális média szerint ugyanis a kampány lebonyolítói meglehetős gyanakvással tekintenek a fiatalokra, sőt, a jelöltek egymást vádolják azzal, hogy „a Fidelitas szervezetten támogatja őket”.

Elsőként talán Márki-Zay Péter állta elő azzal a gondolattal, hogy a Fidesz beszáll majd a Gyurcsány-show-ba, és miután egyedül maradt Dobrev Klára ellen, a kormánypártok mozgósítani fognak majd a DK jelöltje mellett. Később a balos média a Magyar Nemzet egy cikkén keresztül – amelyben azt vették sorra, kik támogatják Dobrevet a baloldalon belül – próbálta alátámasztani a hódmezővásárhelyi polgármester feltételezését.

– ezt a költői kérdést azonban már a DK propagandalapja, a Nyugati Fény nevű portál tette fel. Azt írták, hogy egyre több a gyanús jel, és több szavazósátorból is jelentették, hogy vélhetően a kormánypárthoz húzó fiatalok csoportosan jelennek meg, hogy Márki-Zay Péterre szavazzanak.

PestiSracok facebook image

Pár nappal később a Telex is arról számolt be, hogy Győrben megijedtek az előválasztást szervezők a fiatal szavazóktól, mert azt hitték, fideszesek. A korábban Karácsony Gergely kampányát tevékenyen segítő balos portált arról tájékoztatták a forrásaik, hogy sok fiatal csak a második fordulóra érkezett, és általában csoportosan érkeztek voksolni. A DK ezután SMS-ben kezdte mozgósítani híveit. Ékezetek nélkül azt írták, hogy „sokan jeleztétek, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít”. A Gyurcsány-párt később már a fideszesekkel párhuzamosan a budaiakra is elkezdett mutogatni, hogy ők fogják eldönteni az előválasztást.

Látható tehát, hogy mindkét baloldali jelölt a másikat támadta azzal, hogy a Fidesz mozgósít mellette, sőt, kifejezetten a fiatalokra néztek ferde szemmel, ezzel pedig gyakorlatilag lerombolták azt az általuk évek óta épített narratívát, miszerint a jobboldali kormánypártoktól már elpártoltak a fiatal szavazók.

Emlékezetes az is, amikor a baloldali háziverseny első fordulója alatt még Fekete-Győr András kérdezgette egy videóban kétségbeesetten, hogy hol vannak a fiatal szavazók az előválasztásról. A bukott momentumos politikust végül mindössze 20 ezren támogatták a Gyurcsány-showban, még a baloldal fiatal szavazói sem álltak mellé, miközben Orbán Viktor láthatóan népszerű ebben a korosztályban: a miniszterelnököt a napokban valósággal megrohamozták a tinédzserek, hogy közös képet készíthessenek vele.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.