Pesti Srácok

Schmidt Mária szerint Márki-Zay egy „fekete lyuk”, nem tudni, honnan jön, miből van pénze

null

Külsősként hekkelte meg a hat párt megállapodását Márki-Zay Péter – mondta a Terror Háza főigazgatója a Harcosok Klubja című rádióműsorban. Schmidt Mária úgy fogalmazott: mindezt úgy tette, hogy nem vett részt ebben a megállapodásban és nem finanszírozója az előválasztásnak. Arról is beszélt, hogy számára ő egy fekete lyuk: nem tudja, honnan jön, mi a programja, miből van pénze Márki-Zay Péternek. De Karácsony Gergely felelősségéről is elmondta véleményét: szavai szerint „a parlamentáris demokrácia meggyengítésének szándékáért a felelősséget az ő nyakába teszem”. Márki-Zay Péterről a PestiSrácok.hu 2019-ben több tényfeltáró írást közölt; már akkor felhívtuk a figyelmet arra, hogy személyes ismeretség nélkül tuningolta évekig tetemes összeggel Haas György, a „magyarországi szövetség vezetője” a Márki-Zay házaspárt. A fényevést propagáló szponzorról az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan. Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, amit Márki-Zayék teljesítettek is.

– mondta Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában. Szerinte a parlamentáris demokráciának az a lényege, hogy a legitimitás a választópolgárok kezében van: pártokra, listákra és egyéni jelöltekre szavaznak, ez alapján alakulnak a parlamenti mandátumok. Ezt követően az ország minden tisztségviselőjét – köztársasági elnököt, miniszterelnököt, legfőbb ügyészt – a parlament választja meg. Véleménye szerint, ha valaki úgy készül miniszterelnöknek, hogy nincs mögötte parlamenti többség, az csak diktátor tud lenni.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– mondta Schmidt Mária, hozzátéve:

A Terror Háza igazgatója kifejtette azt is, hogy Márki-Zay Péter számára egy „fekete lyuk”, nem tudja, honnan jön, mi a programja, miből van pénze. Azt látja, hogy jól tud kommunikálni és a pillanatot akarja megnyerni, ennek érdekében „bármi kijön a száján”. Karácsony Gergelyről is markáns véleményt fogalmazott meg:

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Márki-Zay Péterről a PestiSrácok.hu 2019-ben több tényfeltáró írást közölt, amelyeket ide kattintva olvashatnak el részletesen. Már akkor felhívtuk a figyelmet arra, hogy személyes ismeretség nélkül tuningolta évekig tetemes összeggel Haas György, a „magyarországi szövetség vezetője” a Márki-Zay házaspárt. A fényevést propagáló szponzorról az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan. Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, amit Márki-Zayék teljesítettek is.

Forrás: Spirit FM; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.