Pesti Srácok

Soros György a világ legkorruptabb embere Kocsis Máté szerint

null

A világ legkorruptabb emberének nevezte Soros Györgyöt a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, Budapesten, egy könyvbemutatón. Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója pedig úgy vélekedett: annak, amit Soros György ért nyílt társadalom alatt, az a lényege, hogy mesterségesen le kell rombolni minden, a javak globális mozgása előtt tornyosuló akadályt.

Kocsis Máté A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyv bemutatóján szólalt fel; az eseményt a XXI. Század Intézet szervezte. A kormánypárti politikus a kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, hogy Soros György üzletember a legkorruptabb, hiszen ő az, aki politikusokat vásárol meg saját haszna kedvéért.

–vélekedett Kocsis Máté.

PestiSracok facebook image

Megjegyezte: Soros György egyik nagy kudarca, hogy éppen a szülőföldjén, Magyarországon nem tudott jelentős eredményeket elérni.

–mondta.

Hangsúlyozta: demokrataként zavarja, hogy olyan szervezetek ellen kell „árnyékbokszot” folytatnia, amelyek nem indulnak a választásokon, nem rendelkeznek demokratikus legitimációval.

–emelte ki.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, Soros György szervezetei nem demokratikusak.

–közölte.

Kocsis Máté megjegyezte: érdemes lesz vitát nyitni arról, hogy milyen mértékű lehet egy külföldről finanszírozott szervezet belpolitikai tevékenysége.

– fűzte hozzá.

Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója úgy vélekedett: annak, amit Soros György ért nyílt társadalom alatt, az a lényege, hogy mesterségesen le kell rombolni minden, a javak globális mozgása előtt tornyosuló akadályt: az identitásokat, a tekintélyeket, a helyi érdekképviseleteket.

– tette hozzá.

Úgy látja, Soros György célja, hogy egyetlen tekintély maradjon érintetlen: azon szakértőké, akiket meg lehet vásárolni.

–jelentette ki Schmidt Mária.

Azt mondta, feltétlenül érdemes még foglalkozni Soros Györggyel, mert az üzletembernek rettenetesen nagy a hatalma és a befolyása, különösen Magyarország régiójában.

– hangoztatta a főigazgató. Schmidt Mária szerint az üzletember biztosan nagyon készülődik a magyar és a lengyel választásokra.

G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója úgy vélekedett, hogy bár a nyílt társadalom jól hangzik, valójában nagyon veszélyes eszmerendszer. Megjegyezte, hogy az angolszász világban nem lehet akármilyen könyvet írni Soros Györgyről. Közölte: az a kritika igaz, hogy Soros Györgyöt „kitalálták”.

–hangoztatta G. Fodor Gábor, megjegyezve: kérdés, kiket fognak még kitalálni.

–jelentette ki.

A stratégiai igazgató szerint az üzletember azt nevezi korruptnak, akit „ki akar csinálni”.

–fogalmazott.

Laudációjában Bayer Zsolt író, publicista, műsorvezető azt mondta, hogy rengeteg munka áll a könyv mögött.

–fűzte hozzá.

–hangoztatta Bayer Zsolt.

Felidézte, hogy 1945-ben adták ki Karl Popper bécsi filozófus művét a nyitott társadalomról.

–közölte.

Bayer Zsolt közölte: az üzletember szándéka, hogy az ember minden fontos identitását lebontsa, így a vallási, a nemzeti és a nemi identitását is. Megjegyezte, az identitás nélküli személyek csoportja többé nem társadalom, hanem puszta tömeg, amellyel valaki azt tehet, amit akar.

–hangoztatta Bayer Zsolt.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közölte, hogy a könyv elkészítéséhez egy éven keresztül 18 országból vettek szakirodalmat, 12 nyelven szereztek be dokumentumokat.

–mondta.

A kerekasztal-beszélgetést moderáló Békés Márton, a könyv szerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója megjegyezte: Soros Györggyel kapcsolatban gyakran felmerült, hogy olyan, mintha az amerikai külügyi apparátus meghosszabbított keze lenne.

–tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: 888.hu

Ajánljuk még