Pesti Srácok

Széteshet az MSZP Karácsony bukása miatt

null

A hiperpasszív főpolgármester előválasztási bukása magával ránthatja az MSZP-t. A szocialisták már egyébként is végnapjaikat élik, de Karácsony Gergely visszalépése kegyelemdöfés lehet a párt számára. Karácsony vezetői képességeit – vagy azok hiányát – jól jelzi, hogy bár Márki-Zay támogatására szólította fel követőit, az MSZP politikusai inkább Dobrev Klárával szimpatizálnak.

Karácsony Gergely visszalépése megosztottá tette az MSZP tagságát, így a pártvezetés hivatalosan nem mer állást foglalni abban, hogy Dobrev Klárát vagy Márki-Zay Pétert támogassa a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásának mindent eldöntő, második fordulójában. Ettől függetlenül egyre több szocialista prominens – köztük a választmányi elnök, Hiller István – egyértelművé tette, hogy Dobrevet támogatja. Sőt, még Karácsony pártjának szóvivője is a DK jelöltjére szavazott, noha visszalépésekor a főpolgármester arra kért mindenkit, hogy Márki-Zayt támogassák. Akár ketté is szakíthatja az eleve megtépázott MSZP-t, hogy az általuk támogatott Karácsony Gergely pénteken visszalépett Márki-Zay Péter javára, így ő vagy Dobrev Klára lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje.

– ismerte el a HVG-nek a szocialisták társelnöke. Kunhalmi Ágnes szerint a szocialista szavazók egy része Dobrev, más részük, főleg a fiatalok inkább Márki-Zay felé hajlanak, megint mások pedig otthon maradnak majd, mert Karácsony nincs a szavazólapon. Elmondta: az MSZP továbbra is minden erőforrásával támogatja az előválasztási folyamatot, aktivistákkal, szavazatszámlálókkal segít, és a székházát is rendelkezésre bocsátja – írja a Magyar Nemzet. Az állítólagos semlegesség ellenére ugyanakkor számos egykori és jelenlegi szocialista prominens bejelentette, hogy Karácsony Gergely kérése ellenére Dobrevet támogatja. A politikából már kiszállt, most mégis állást foglaló Gőgös Zoltán, az MSZP volt elnökhelyettese, illetve Nemény András, Szombathely polgármestere már pénteken jelezte, hogy a DK jelöltje mögé állnak az előválasztás második fordulójában.

PestiSracok facebook image

– írta közösségi oldalán Nemény. Szombaton pedig Hiller István, az MSZP egykori elnöke, most választmányi elnöke nyilatkozta a Népszavának, hogy Dobrevet támogatja.

– fogalmazott a lapnak Hiller István. Utána Kazincbarcika MSZP-s polgármestere, Szitka Péter tette le a voksát a DK jelöltje mellett.

– közölte közösségi oldalán Szitka. Sőt, még Karácsony pártjának, a Párbeszédnek a szóvivője is a DK jelöltjére szavazott.

– írta Barabás Richárd, hozzátéve, hogy

Mindeközben a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere, a Dobrevet szintén nyíltan támogató Oszkó Péter nemes egyszerűséggel futóbolondnak nevezte Márki-Zay Pétert.

– fejtette ki Oszkó egy Facebook-kommentben. Szerinte

Utána az LMP egykori elnöke, alapítója is lesújtó véleményt fogalmazott meg Márki-Zayról.

– fogalmazott Schiffer András.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még