Pesti Srácok

Szijjártó Péter: erős versenyhatóságok szükségesek a valódi versenyhez

null

A szabad és tisztességes világkereskedelem pártján vagyunk, de hogy versenyképesek maradhassunk, biztosítanunk kell a valódi versenyt; ehhez erős versenyhatóságok szükségesek, amelyek jól végzik a dolgukat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) konferenciáján, amelynek az idén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ad otthont a versenyhatóság szerdai közleménye szerint.

A közlemény szerint a péntekig tartó világkonferencia előadásait és panelbeszélgetéseit több mint 130 ország közel 1700 versenyjogi szakembere követi figyelemmel. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta: nagy lehetőség Magyarország számára a versenyhatósági világtalálkozó megszervezése. A versenyfelügyeleti feladatokat érintő naprakész tudás, a legmodernebb vizsgálati és elemzési módszerek, illetve a világ minden tájáról összegyűjtött tapasztalat fontos a GVH számára.

– mondta. A konferencia három napja alatt a világ legkülönbözőbb országaiból több mint 100 előadó vitatja meg a versenyjogi szakmát foglalkoztató, aktuális kérdéseket. Ezek közé tartozik többek között a határokon átnyúló versenykorlátozások elleni nemzetközi fellépés, a Covid-19 járvány alatti válságkartellek megítélése és határmezsgyéi, vagy a digitalizációval és innovációval kapcsolatos versenyhatósági kérdéskörök. A szakmai program során mutatja be a GVH vendéglátóként a fenntartható fejlődés és a versenyjog összefüggéseit feltérképező speciális projektjét is, amely első alkalommal mérte fel globális szinten a versenyhatóságok és tanácsadó cégek körében a versenyjogi jogérvényesítés környezeti fenntarthatósági szempontjait.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.