Pesti Srácok

Szilágyi Péter New Yorkból emlékezett meg '56-ról

null

A magyarságnak mindig meg kellett küzdeni a szabadságért, és ma sincs ez másképp – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa helyi idő szerint szombaton a New York-i Magyar Házban tartott 1956-os emléktábla-avatáson. "Akik 1956-ban elhagyták a hazát, a szabadságot keresték. Sok történettel, különböző indokok alapján keltek útra önök vagy őseik. Sokféle Magyarországot hagytak hátra, és így sokféle magyarságot képviselnek itt is" – fogalmazott a miniszteri biztos.

Szilágyi Péter elmondta, a magyar kormány sokszínű magyarságban gondolkodik, amelyben helye van az anyaországi, a külhoni és a diaszpórabeli magyarságnak is. Mindannyian olyan értéket képviselünk, amelyik a másikat kiegészíti, gazdagítja, és így nemzetünk boldogulását is szolgálja – tette hozzá a politikus, aki azt üzente az egyesült államokbeli magyaroknak, hogy legyenek büszkék magyarságukra, történelmükre és szabadságukra, valamint legyenek erősek, mert csak erős közösségekből épülhet fel erőssé nemzetünk. Szilágyi Péter később a New York-i Magyar Főkonzulátus 1956-os megemlékezésén arról beszélt: '56 megváltoztatta a magyarságot, sőt az egész civilizált világot.

– tette hozzá. A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos kiemelte: az Amerikában a századfordulón még csúfolt és lenézett magyarságot 1956-ot követően hősként ünnepelték, és tömegesen fogadták be őket.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A politikus arról is beszélt, hogy a mai időknek is megvannak a Kádárjai, akik előrébb sorolják a birodalmi érdekeket, mint a nemzet érdekét, és ezáltal a magyarok szabadságát veszélyeztetik.

– fogalmazott Szilágyi Péter. A miniszteri biztos szombaton részt vett a 2017-ben átadott New York-i 1956-os emlékmű megkoszorúzásán, vasárnap pedig a New Jersey államban található Passaicban, majd New Brunswickban is beszédet mond a magyar közösségek által szervezett 1956-os megemlékezéseken.

Forrás: MTI ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.