Pesti Srácok

Új korszakba léphet a felvidéki magyar politika a közös párt megalakulásával

null

Szövetség néven, három párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás – összeolvadásával létrejött az egységes felvidéki magyar párt – jelentették be az új politikai tömörülés vezetői szombaton az alakuló kongresszus után tartott sajtóértekezleten. Az új párt létrejöttét közel kétéves, többször is elakadt egyeztetések előzték meg.

A Somorjához tartozó Csölösztőn tartott kongresszus 140 résztvevője - az előzetes megállapodások alapján - Forró Krisztiánt, az MKP elnökét választotta meg a Szövetség elnökének. A párt Országos Tanácsának (OT) elnöke Solymos László, a Most-Híd elnöke, a párt alelnöke pedig Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke lett.

Forró Krisztián a Szövetség megalakulása utáni sajtótájékoztatón rámutatott, új korszakba lépett a felvidéki magyar politika, és ezt a korszakot három dolog kell majd, hogy jellemezze, a türelem, a munka és a bizalom. Stratégiai céljaik közül kiemelte a Benes-dekrétumokban rögzített háborús bűnösség elvének eltörlését, a megyerendszer határainak a természetes régiók mentén történő átrendezését, valamint az ország déli részének infrastrukturális felzárkóztatását. Forró Krisztián elmondta, hogy a Szövetség minden olyan szlovák párttal el tudja képzelni az együttműködést a jövőben, amely abban érdekelt, hogy sikeresek legyenek az ország polgárai, köztük az itt élő magyarok is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az új pártelnök.

Solymos László mindenkinek megköszönte a megalakuláshoz vezető úton tanúsított türelmet. Kijelentette, az új pártot sok kompromisszum árán sikerült létrehozni, de létrehozásával "letették az új szlovákiai magyar politizálás alapjait". Leszögezte: a párt megbízható partnere lesz mindazoknak, akik nem kérdőjelezik meg az ország külpolitikai irányultságát és jövőjét az Európai Unióban.

Mózes Szabolcs a szlovákiai kisebbségi politizálás újraindításának nevezte a Szövetség létrejöttét. Kijelentette, az új párt megalakulása jó hír a szlovák társadalomnak is, mert – mint mondta – "a magyar politikum mindig is stabilitást jelentett a szlovákiai politikai színtéren". Hozzátette: céljuk, hogy egy ambiciózus, de megvalósítható programja legyen a pártnak, egy olyan program, amelynek társadalmi vitában kell létrejönnie, és amely a kisebbségi jogokra, illetve Dél-Szlovákia felzárkóztatására összpontosít.

Az alakuló közgyűlésen megválasztották a Szövetség elnökségének tagjait is, a 18 tagú testületben az MKP-nak kilenc, az egykori Most-Hídnak öt, az Összefogásnak pedig négy embere lesz. A Szövetségben annak elődpártjai három politikai platformot alkotnak, vagyis gyűjtőpártként működik majd. Az új pártnak mintegy tízezer tagja van. Az egységes párt létrehozásáról szóló végső megegyezést márciusban jelentették be az egyesülő politikai erők vezetői. A megállapodást az új párt alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egyesülést lehetővé tévő dokumentumok jóváhagyási folyamata követte, ez utóbbiakat szeptemberben hagyták jóvá az elődpártok közgyűlései.

Egységessé válhat a magyar közösség

Levélben gratulált Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az új felvidéki magyar párt, a Szövetség megalakulásához Forró Krisztiánnak, a Szövetség szombaton megválasztott elnökének. Az államtitkár kiemelte,

Az államtitkár jókívánságait fejezte ki Forró Krisztiánnak, a Szövetség megválasztott elnökének, hangsúlyozva,

Az államtitkár úgy fogalmazott,

Potápi Árpád János levelében hangsúlyozta,

Forrás: MTI; fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.