Pesti Srácok

Újabb korrupt orvost buktatott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat

null

Annak ellenére buknak le időnként egészségügyi dolgozók, hogy tudják, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) folyamatosan monitorozza a korrupciós hajlandóságot, amihez titkosszolgálati módszereket és eszközöket is bevethetnek. A legfrissebb ügy Vas megyében kezdődött, ahol az orvos több alkalommal is pénzt kért az egészségügyi intézményben elhelyezett, ápolása alatt álló betegek hozzátartozóitól.

Újabb egészségügyi dolgozót gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével, ezúttal vesztegetés az alapos gyanú. Annak ellenére buknak le időnként egészségügyi dolgozók, hogy tudják, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) folyamatosan monitorozza a korrupciós hajlandóságot, amihez titkosszolgálati módszereket és eszközöket is bevethetnek. Az NVSZ legfrissebb feljelentése alapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy Vas megyei orvos ellen vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A megalapozott gyanú szerint az orvos több alkalommal is pénzt kért az egészségügyi intézményben elhelyezett, ápolása alatt álló betegek hozzátartozóitól azért, hogy a páciensek hosszabb távon fekvőbeteg-ellátásban részesüljenek. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, aki szabadlábon védekezik. A nyomozó hatóság több helyszínen végzett eljárási cselekményeket, melyek során a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítékokat foglaltak le a rendőrök.

Szeptemberben volt egy hasonló eset, ahol kiderült, bővülhet a gyanúsítotti kör a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei védettségiigazolvány-botrány ügyében. A hatóság még nem fejezte be a vizsgálatot, bár júliusban a Nyíregyházi Járásbíróság letartóztatta Kótaj 54 éves háziorvosát és 25 éves gyanúsított-társát. A. a Szabolcs megyei községben látott el háziorvosi tevékenységet, így jogosult volt a koronavírus elleni védőoltás beadására és a védettségi igazolvány kiállításához szükséges adatok jogszabály szerinti rögzítésére. Ezt kihasználva megállapodott vele K. D. másodrendű gyanúsított abban, hogy közvetítőként olyan embereket fog szállítani hozzá, akik szeretnének védettségi igazolványhoz jutni, de nem kívánják beadatni maguknak az ehhez szükséges védőoltást. A gyanúsítottak megállapodtak abban is, hogy a hozzájuk fordulóktól fejenként ötvenezer forintot fognak kérni azért, hogy a háziorvos az adataikat mint beoltottak adatait a központi rendszerbe rögzítse, és így védőoltás nélkül jogosultakká váljanak védettségi igazolványra. A kifizetett pénzen megosztoztak. Csak májusban ketten jutottak ily módon védettségi igazolványhoz jogosulatlanul. A másodrendű gyanúsítottat felbujtóként hallgatták ki a nyomozók. A hatóságok vizsgálják egy borsodi milliomos fiának – K.D. barátjának - a pontos szerepét a történtekben, ugyanis felmerült, hogy baráti viszonyban van az orvost segítő gyanúsítottal; az orvos és segítője az alapos gyanú szerint együtt több mint száz embert juttatott hamis védettségi igazolványhoz.

A milliomos fia ellen egyébként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kokainfogyasztás miatt indítottak eljárást, ami jelenleg is zajlik. Érdekes egybeesés, hogy a sportrendezvények biztosításával foglalkozó milliomos apa ellen is eljárás folyik, méghozzá Heves megyében kábítószer birtoklása miatt. Ő szintén idén az M3-as autópályán bukott le, amikor gépjármű-ellenőrzés közben a gépkocsijában elrejtve kábítószernek minősülő kokaint találtak. Az eljárásban kirendelt szakértő azt is megállapította, hogy fogyasztott is a szerből.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.