Pesti Srácok

Újabb nyolcszáz fertőzöttet regisztráltak – Merkely szerint mindegyik oltatlan elkapja a koronavírust

Újabb nyolcszáz fertőzöttet regisztráltak – Merkely szerint mindegyik oltatlan elkapja a koronavírust
Merkely Béla kardiológus Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Semmelweis Egyetem rektora 2020.04.17. Fotó: Horváth Péter Gyula

Csütörtökre nyolcszázharminchét új fertőzöttet igazoltak, kétszáznyolccal többet, mint egy nappal korábban. Elhunyt hat beteg, szemben a tegnapi héttel. A kórházi ápolásra szorulók száma egy nap alatt ötvenhárommal gyarapodva hatszázhuszonhétre nőtt. A lélegeztetett betegeké a szerdai hetvenkilencről kilencvenkettőre emelkedett. Eddig 5 902 806 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 669 473-an a második, 854 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. Merkely Béla az InfoRádióban kijelentette, hogy mindegyik oltatlan el fogja kapni a betegséget.

A koronavirus.gov.hu kiemelte: az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért arra kérik őket, hogy regisztráljanak és mielőbb oltassák be magukat. Hangsúlyozták, hogy a koronavírus delta variánsa miatt több országban, Magyarországon is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny – írták –, hogy már van vakcina és a legtöbben be is oltatták magukat, ami a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. Hozzátették, hogy a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában lényegesen enyhébb. A magyarok többsége regisztrált védőoltásra és már meg is kapta; aki még nem, továbbra is regisztrálhat a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu oldalon.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a delta vírusvariáns rendkívüli fertőzőképes, és meg fogja találni azokat, akik nincsenek beoltva. Merkely Béla ugyanakkor úgy látja, a koronavírus-járvány negyedik hulláma itthon minden bizonnyal kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő. Hozzátette: nem egy második-harmadik hullám típusú görbét fogunk látni, hanem egy elnyújtott, laposan emelkedő görbét.

Forrás: koronavirus.gov.hu/InfoRádió; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.