Pesti Srácok

Varga Judit: a válás után a gyerekek kerülnek a legrosszabb helyzetbe a szétszakadó családban

null

A válás után a gyerekek kerülnek a legrosszabb helyzetbe a szétszakadó családban. A Varga Judit által benyújtott törvénytervezet azt igyekszik segíteni, hogy a kiskorú gyermeknek egyik szülőtől se kelljen elszakadnia. A gyermekvédelem sok területére kiterjedő törvénytervezet került az Országgyűlés elé – adta hírül közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Mivel a válás után a gyerekek rendkívül nehezen élik meg, hogy valamelyik szülőtől el kell szakadniuk, a tervezet – sok éves munka eredményeképpen – azt tenné lehetővé, hogy a bíróság az egyik szülő kérésre is kimondhassa a közös felügyeletet, vagyis hogy a két szülő felváltva, azonos ideig gondoskodhasson a gyermekről. Varga Judit posztjában utal az eddig már elért eredményekre.

– sorolta. A tárcavezető továbbá kiemelte: a családjogi szakértői munkacsoporttal, a több mint húsz civil szervezet részvételével működő családjogi civil munkacsoporttal, valamint az idén megalakult operatív munkacsoporttal folytatják a megkezdett munkát.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.