Pesti Srácok

Zsigó Róbert: Gyurcsányék csak megszorításokkal nehezítették a családok életét

Zsigó Róbert: Gyurcsányék csak megszorításokkal nehezítették a családok életét

Az ön főnöke, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején sorozatos megszorításokkal nehezítették a családok életét, és gazdaságilag tönkretették Magyarországot – felelte Zsigó Róbert írásbeli válaszában Szabó Tímeának (Párbeszéd), aki arról érdeklődött, hány idős embernek folyósítanak kétszázötvenezer forint alatti összegű nyugdíjat. Arra is felhívta Szabó Tímea figyelmét, hogy ha a képviselő szövetségesein múlik, akkor ma Magyarországon adózni kellene a nyugdíjakból; ezt éppen a jelenlegi kormány akadályozta meg. Egyébként Szabó Tímea személyesen sem támogatta, hogy azok a nők, akik negyven év jogosultsági idővel rendelkeznek, elmehessenek nyugdíjba a korhatár betöltése előtt.

A Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: Gyurcsányék elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől, miközben kormányzásuk alatt kétszeresére emelték a villamos energia és háromszorosára a lakossági földgáz árát, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.

– szögezte le Zsigó. Hozzátette: a nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak nyugdíjprémium, Erzsébet-utalvány vagy rezsiutalvány formájában, a többszöri rezsicsökkentés pedig szintén hozzájárult a nyugdíjasok anyagi körülményeinek javulásához. Az államtitkár felidézte: idén januárban a nyugdíjak és más ellátások három százalékkal emelkedtek, júniustól – januárig visszamenőleg – további 0,6 százalékkal emelték az ellátásokat, novemberben újabb korrekcióra kerül sor, további 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak januárig visszamenőleg. Emellett a magyar gazdaság sikeres újraindításának köszönhetően megkezdték a baloldal által eltörölt 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kormány döntésének értelmében pedig idén novemberben minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő egységesen a legmagasabb összegű, nyolcvanezer forintos prémiumot kapja.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: MTI/Kiss Dániel

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?