Pesti Srácok

A család fontosságáról szóló kötetet mutattak be a Várkert Bazárban

null

Ötven ember – köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági- és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó kötetet mutattak szerdán a Várkert Bazárban. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, az Ami a miénk című kötet szerkesztője szerint a közös nevező az írásokban a hit és a kegyelem.

– fogalmazott Novák Katalin a bemutatón, aki ajánlókat is írt az egyes szövegek elé. Hozzátette: a szerzők között vannak ismert és a többség számára ismeretlen emberek, gyermekesek és gyermektelenek, kis- és nagycsaládosok, valamint olyanok is, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek.

PestiSracok facebook image

– mondta Novák Katalin. A miniszter kiemelte:

Mint fogalmazott, valódi életeket ismerhet meg az olvasó, magasba repítő és mélyre szántó gondolatokat, amelyekből erőt meríthet a hétköznapokra.

– tette hozzá. A bemutatón elhangzott, hogy a kötetbe került szövegek különféle műfajokat képviselnek.

– hangsúlyozta a politikus.

A kötetbe küldött írást egyebek mellett Ugron Zsolna író, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Polgár Judit sakkozó, nemzetközi nagymester, Miklósa Erika operaénekesnő, valamint Oláh Gergő énekes is. A kötetet a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) adja ki. A könyvek szerdától megvásárolhatóak a Libri könyvesboltjaiban – hangzott el a szerdai könyvbemutatón.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.