Pesti Srácok

A fiataloknak és az időseknek össze kell fogniuk

null

Magyarország akkor lehet erősebb, ha a fiatalok és az idősek összefognak, segítik egymás, ezért a különböző korosztályokat nem szabad egymással szembeállítani – hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Monspart Sarolta-díj az Idősekért kitüntetés átadásán.

Novák Katalin kiemelte: a fiatalok és az idősek érdekei ugyanabba az irányba mutatnak, de van, amire már csak a fiatalok képesek, és van, amit még csak az idősek tudnak.

– hangsúlyozta. Beszélt arról is: mindenki hagy valamilyen örökséget maga után a világon, ezért meghatározó, hogy élünk, mit adunk tovább örökségként. Monspart Saroltára emlékezve azt mondta: az Idősek tanácsának aktív tagja volt, és kitartóan küzdött a céljaiért, például, hogy legyen olyan televíziós műsor, amely az időseket szólítja meg.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. A miniszter ismertette, hogy az először átadott díjat olyanok kapják, akik személyes életükkel Monspart Sarolta példáját követik, az idősekért dolgoznak, és nemcsak a közvetlen közelükben élőkért, hanem szélesebb körért is felelősséget vállalnak.

– tette hozzá. A díjat Kiss Erzsébet sportmisszionáriusi munkájáért, személyes példamutatásáért, Lóki Tamásné példamutató életútjáért, a sport iránti elhivatottságáért, az idősek mozgásra ösztönzéséért, Korik Andor Pálné pedig az idősek gyaloglóklubjaiban végzett önkéntes tevékenységéért kapta.

Monspart Sarolta a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett tájfutó világbajnok, 34-szeres magyar bajnok és Európa leggyorsabb női maratonfutója volt. 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok – világbajnokságok, világversenyek – szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.