Pesti Srácok

A FIFA eltiltotta egy idegenbeli mérkőzéstől a magyar szurkolókat

null

Továbbra is a magyar szurkolókon csattan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ostora. A FIFA fegyelmi bizottsága egy idegenbeli mérkőzéstől eltiltotta a magyar szurkolókat az októberi angliai mérkőzésen történt "rendzavarások" miatt.

A FIFA közzétette az őszi világbajnoki selejtezőket érintő fegyelmi határozatait, a listán pedig Magyarország szeptemberi hazai meccsei miatt kirótt büntetések mellett az október 12-én a Wembley Stadionban rendezett angol-magyar (1-1) találkozó után kiszabott büntetések is szerepelnek. Eszerint a magyar drukkerek helytelen magatartása és rendbontása miatt egy idegenbeli találkozóra vonatkozó eltiltást és 75 ezer svájci frankos (25,4 millió forintos) büntetést szabott ki a testület. A londoni meccsen nem sokkal a kezdés után verekedés tört ki a vendégszektorban a szurkolók és a rendőrök között. A rendőrség közleménye szerint akkor robbant ki a "kisebb rendbontás", amikor a hatóság emberei behatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert, aki rasszista jelzőkkel szidalmazott egy rendezőt. A rend rövid időn belül helyreállt. A magyar válogatott következő idegenbeli vb-selejtezőjét, a kvalifikációs sorozat utolsó fordulójában Lengyelországban vívja november 15-én. A szeptemberben a Puskás Arénában rendezett Anglia elleni (0-4) találkozó után a magyar drukkerek viselkedése miatt a FIFA egy hazai mérkőzésre zárt kaput rendelt el, illetve további egy meccsre vonatkozó zárt kapus büntetést két évre felfüggesztett. A magyar szövetségre ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott szabott ki a FIFA. A válogatott októberben játszotta le zárt kapus találkozóját, amelyen 1-0-ra kikapott a vendég albánoktól. A csoportja negyedik helyen álló magyar nemzeti együttes a lengyelországi találkozó előtt november 12-én San Marinót fogadja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.