Pesti Srácok

A Frontex egy repülőgéppel fogja segíteni a határvédelmet a La Manche-csatornánál

null

Az Európai Unió határrendészeti ügynöksége, a Frontex december 1-től egy repülőgéppel segíti az illegális bevándorlókat Nagy-Britannia felé irányító embercsempészek elleni küzdelmet a La Manche-csatorna európai partjainál – jelentette be vasárnap este Gérald Darmanin francia belügyminiszter az észak-franciaországi Calais-ban, ahol német, holland és belga kollégáival, valamint az Európai Bizottság, az Europol és a Frontex képviselőivel egyeztetett az összehangoltabb európai fellépésről.

– mondta a francia tárcavezető, kiemelve, hogy Párizs továbbra is folytatni kívánja a közös munkát "brit barátaival" a Doveri-szorosban kialakult migrációs útvonal felszámolására, de "egyenlő erőfeszítéssel". Kiemelte, hogy az európai partnerekkel történt egyeztetés nem "angolellenes, hanem Európa-párti volt". A találkozóról kiadott nyilatkozat szerint Németország, Belgium, Hollandia és Franciaország megállapodott abban, hogy megerősíti az embercsempészek elleni fellépés összehangolását, és ugyanakkor "javítja az együttműködést Nagy-Britanniával". A brit felet Párizs kizárta a találkozóról, miután Boris Johnson a Twitteren közzétetette azt a levelét, amelyben egyebek mellett azt javasolta, hogy a két ország mielőbb kössön megállapodást a La Manche-csatornán átkelő migránsok visszafogadásáról.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a francia belügyminiszter. Gérald Darmanin szerint az illegális bevándorlók irányában "az angol vonzerő ellen is küzdeni kell". Példaként említette azt a tény, hogy "az angol munkaerőpiacon személyi papírok nélkül is lehet munkát vállalni", valamint azt, hogy "nincs legális út az angliai menedékkérelem benyújtására" a La Manche-csatorna európai oldalán.

– tette fel a kérdést Sammy Mahdi, belga bevándorlásügyi államtitkár. Stephan Mayer, a német belügyminisztérium államtitkára a migrációval foglalkozó megállapodást sürgetett az Európai Unió és Nagy-Britannia között.

A tanácskozást négy nappal azután tartották, hogy legalább 27 ember, köztük hét nő és három gyermek fulladt a tengerbe, miközben gumicsónakokkal próbáltak átjunti a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába. Az illegálisan érkező bevándorlók gumicsónakokon próbálnak átkelni a La Manche-csatornán 2018 óta, amikor a calais-i kikötő és az alagútba vezető infrastruktúra védelmét megerősítette Franciaország. Korábban elsősorban gépkocsikban és teherautókban elbújva jutottak át a migránsok a brit oldalra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Francois Lo Presti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.