Pesti Srácok

"A határon túli magyarok is migránsok" - Vérlázító cikkben gyalázza a 444.hu a külhoni magyarságot

null
Minőségi Újságírásért-díjas produkció Szily Lászlótól, hogy akármit mond Orbán Viktor, annak az ellenkezőjét kell sugalmazni. (kép forrása: 444.hu)

Ismét a határon túli magyarok nem is olyan burkolt gyalázásába kezdett Soros György magyarországi blogja. A baloldal legfrissebb narratívája, hogy az igazi bevándorláspárti párt a Fidesz, hiszen rengeteg "ukránt, románt és szerbet" fogadott be. Igen, számukra nincsenek kárpátaljai, erdélyi, délvidéki magyarok, számukra, aki a határon túlra szorult az idegen, bezzeg a csillogó szemű szír atomtudósok áldásai lennének a nemzetnek. Nagyjából erről szól Szily László 444-en megjelent cikke.

A baloldal ismét összemossa az illegális bevándorlókat a határon túli magyarokkal és letelepedő, legálisan érkező, dolgozó külföldiekkel. Erről szól Szili László 444.hu-n megjelent gyalázkodása, melynek nem átallotta azt a címet adni, hogy "20 ezer ukrán és 6 ezer kínai kapott tavaly tartózkodási engedélyt Magyarországon". Szily ebben nem átallott arra is kitérni, hogy "a lengyel-német-spanyol trió" ennek a számnak mindössze a felét fogadta. Itt már nem tér ki nemzetiségekre, ami nem is meglepő. Érdekes dolog, hogy a bevándorlást áldásos dolognak tartó, "az a baj, hogy tovább mennek" felfogásban ájuldozó ballib értelmiség mennyire másként kezeli a bevándorlás kérdését, ha határon túli magyarokról van szó, ne adj' Isten olyan külföldiekről, akik tényleg dolgozni jönnek ide, letelepedési kötvényt váltanak és nem csak a segélyeket várják.

Nem sikerül megérteniük a különbséget...

Lassan mondjuk, hogy Szily is megértse: nagy a különbség az illegális migráns és a hazánkba legálisan érkező bevándorló között. Arról nem is beszélve, hogy a kárpátaljai magyarokat leukránozni az egyik legocsmányabb támadás elszakított nemzettársaink ellen. Nem új hagyomány persze mindez a baloldalon, mind emlékezhetünk az MSZP szégyenletes 2004-es kampányára, amikor 22 millió románnal riogattak. Bezzeg a szír atomtudósok és agysebészek majd tökéletesen illeszkednek a magyar társadalomhoz. Látjuk Nyugat-Európa példáján, hogy milyen jól megy az integráció, igaz? Ami a kínaiakat illeti, hol is van az a rasszizmus, amivel a kormány bevándorláspolitikáját rágalmazzák folyamatosan? Úgy tűnik, a 444 stábjának még mindig nem esett le, hogy nem azzal van a baj, ha valaki hazánkba jön dolgozni, bárhonnak is érkezzen Afrikától Ázsiáig, ha képes az integrációra. A probléma ugyanis abból fakad, ha valaki saját kultúráját akarja ránk erőltetni, ráadásul munka helyett csak a segélyekre alapozva telepedve le. Tegyük még hozzá, hogy a rettegett "kínai bevándorlók" nem háborús övezetből érkező katonakorú fiatal férfiak.

PestiSracok facebook image

Értjük mi, hogy minden rossz, amit a kormány csinál, de azért ideje lenne legalább önmagukkal egyet érteni, és nem rasszista módon támadni az ázsiai munkavállalókat. Ami a határon túli magyarokat illeti, pedig annyit mondanánk, a baloldal folyamatosan retteg attól, hogy ők a Fidesz szavazóbázisa. Ez igaz, ha minden határon túli magyar szavaz, akkor adnak is kereken egy listás helyet a kormánypártnak. Nem nevezném döntő beleszólásnak, ha pedig azt szeretnék, hogy ezt az egy szavazatot ne a Fidesz kapja, ideje lenne nem folyamatosan támadni őket, ukránozni, románozni, migránsozni nemzettársainkat. Szily László felfogásában én is migráns vagyok, megvett határon túli szavazat, az ő szemében semmi más. (Az én szememben Szily László hazaáruló, megvett külföldi ügynök, semmi más. Ha ő ezt sértőnek találja, kész vagyok megkövetni, amint ő is megköveti a húszezer "ukránt" és a hatezer kínait. )

Fotó:444.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.