Pesti Srácok

A liberális médiumok ítélőszék elé állítják a másként gondolkodókat Orbán Balázs szerint

null

A technológiai vívmányok által megváltoztatott médiatérben a sajtó elveszítette kizárólagos tájékoztatási funkcióját, sok esetben egyre inkább politizáló szereplővé válik – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön, Budapesten. Orbán Balázs nyitotta meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szabad véleménynyilvánítás a digitális korban című kétnapos nemzetközi médiakonferenciáját. Az államtitkár, aki egyben az MCC kuratóriumi elnöke is, úgy vélekedett: a fentiek fényében nem meglepő, hogy a valóságtól elrugaszkodott gondolatokat lehet olvasni a sajtóban. A konferencia lebonyolításával esély nyílik arra, hogy ne csak ezt a diagnózist állítsák fel, hanem terápiával is előálljanak – fogalmazott.

– mondta Orbán Balázs. Szavai szerint ez a – főként balliberálisok által festett – lesújtó kép tipikus tünete annak a jelenségnek, hogy a sajtó egyre inkább politizál. A kuratóriumi elnök felidézte, hogy a nyilvánosságot formáló szereplők a történelem során jórészt végig monopolhelyzetben voltak. A feudális rendszerek felbomlásával, a polgárosodással egyre nőtt a népesség igénye arra, hogy beleszóljon a közügyekbe.

PestiSracok facebook image

– mondta. Orbán Balázs úgy vélekedett, hogy a digitális innovációk könnyebbé tehetik az emberek életét, de egyszersmind kihívást is jelentenek.

– fogalmazott.

– hangoztatta a kuratóriumi elnök.

– jelentette ki. Orbán Balázs úgy vélekedett: a néhány megmaradt klasszikus liberális sajtóorgánum mellett a konzervatív médiapiaci szereplők feladatává vált, hogy tájékoztassanak, érvényesítsék a hír szentségét.

– fűzte hozzá. A kuratóriumi elnök megjegyezte, hogy a konferenciára rendkívül eltérően gondolkodó emberek jöttek el a világ különböző tájairól.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója azt mondta, a közösségi hálózatok nagyban megváltoztatták, hogy az emberek miként gondolkodnak a hírekről. Már máshogyan keletkeznek, és másként is tekintenek a cikkekre a fogyasztók – tette hozzá. Ő is kiemelte, hogy az elmúlt évtizedekben hatalmas változásokon ment át a média. Az utóbbi időben már algoritmusok működnek: programok, nem is emberek döntenek arról, hogy egy hír sokakhoz jusson el, vagy adott esetben senkihez se. A konferencián egyebek mellett érintik majd az újságírás kihívásait, a közösségi médiát, az objektivitást, valamint a digitalizáció hatását a nyomtatott sajtóra – közölte Szalai Zoltán. A főigazgató jelezte, hogy az MCC több mint huszonöt éve foglalkozik tehetséges fiatalok oktatásával. Már tízéveseket is támogatnak, és egészen a doktori képzés végéig segítenek egyeseket. Az MCC egyre jobban terjeszkedik: már huszonhárom oktatási központot működtet szerte a Kárpát-medencében. Néhány éven belül harmincöt helyszínen több mint tízezer fiatalt szeretnének nevelni – mondta Szalai Zoltán.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos