szalai zoltán
Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium első felvidéki központja
Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) első felvidéki központja a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen szerdán. A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményének tartott hálózat eddig 28 képzési helyszínen működött, ezek sorát bővíti az ünnepélyes keretek közt megnyitott dunaszerdahelyi központ. Ez az első felvidéki helyszín, de a szervezet tervei szerint képzési kínálatuk még az idén további felvidéki helyszíneken is megjelenik majd.Magyar Levente: Ha veszít a PiS, Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az Európai Unióban
A Mathias Corvinus Collegium MCC Election Night: Lengyelország című választási rendezvényének második panelbeszélgetésén Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese vett részt. A beszélgetést Tóth Bálint, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatója és oktatója moderálta. A szakértők azt elemezték, hogy a lengyelországi választások eredménye hogyan fogja befolyásolni az ország, a V4-együttműködés és egész Európa jövőjét. Kiemelten foglalkoztak az ukrajnai háború, valamint a migrációs válság kezelésének kérdésével.Orbán Balázs: tartanunk kell a lépést!
Tartanunk kell a lépést, ez az MCC feladata! – mondta Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának elnöke az intézmény központi tanévnyitó ünnepségén, Budapesten, kedden. A politikus szerint a magyarok úgy adhatnak valamit hozzá a világhoz, ha a nemzeti sajátosságainkat világszínvonalra emeljük. Ebben segít az MCC, amely a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozójává vált.Gulyás Gergely: gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben
A Miniszterelnökséget vezető miniszter bízik abban, hogy a következő másfél-két évben gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben, Gulyás Gergely erről a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi tanévindító és épületbemutató ünnepségén beszélt pénteken.Gulyás Gergely: ma már senki nem vitatja annak helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk
Az elmúlt bő egy évtized pozitívuma, hogy ma már senki nem vitatja annak helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Budapesten.Szijjártó Péter, Pixa, Metzker Viki és a Beatrice egy buliban – Elstartolt a 2. MCC Feszt (videó!)
Az MCC Feszt az a buli, amelyiken szinte egyszerre lép fel Szijjártó Péter, Metzker Viki, Pixa, a Beatrice és Navracsics Tibor, és ez egyáltalán nem furcsa. Az esemény július 28-án délután kezdődött, és három napig tart Esztergomban. A tavalyi egy helyett idén több mint 10 helyszínen, 70 szakmai program, 50 külföldi szaktekintély és 50 kiállító várja a fesztivál résztvevőit, köztük olyan ismert nevek, mint David Coulthard, Patrick Deneen, Radek Sikorski, Richard Florida vagy Klaus von Dohnanyi.Gulyás Gergely: a nemzetben gondolkodó tehetségeket köti össze a Mathias Corvinus Collegium
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) azokat a tehetségeket köti össze, akik pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül nemzetben és közösségben gondolkodnak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MCC posztgraduális programjainak diplomaátadóján, szombaton, Budapesten. A rendezvényen a Női Közéleti Vezetőképző, a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző és az Erdélyi Politikai Iskola végzős diákjai vehették át az okleveleiket.Orbán Balázs: a kiharcolt szabadság újra veszélyben van
A kiharcolt szabadság újra veszélyben van – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán, Budapesten. Orbán Balázs – aki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának elnöke is – az MCC Budapest Summit elnevezésű kétnapos konferencia megnyitóján a Moszkva tér című filmet felidézve úgy fogalmazott, hogy a marxista oktatás nem százszázalékos valóságtartalmú.A liberális médiumok ítélőszék elé állítják a másként gondolkodókat Orbán Balázs szerint
A technológiai vívmányok által megváltoztatott médiatérben a sajtó elveszítette kizárólagos tájékoztatási funkcióját, sok esetben egyre inkább politizáló szereplővé válik – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön, Budapesten. Orbán Balázs nyitotta meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szabad véleménynyilvánítás a digitális korban című kétnapos nemzetközi médiakonferenciáját. Az államtitkár, aki egyben az MCC kuratóriumi elnöke is, úgy vélekedett: a fentiek fényében nem meglepő, hogy a valóságtól elrugaszkodott gondolatokat lehet olvasni a sajtóban. A konferencia lebonyolításával esély nyílik arra, hogy ne csak ezt a diagnózist állítsák fel, hanem terápiával is előálljanak – fogalmazott.Ajánljuk még