Pesti Srácok

A magyarok csaknem háromnegyede elutasítja a genderideológiát

A magyarok csaknem háromnegyede elutasítja a genderideológiát

Az Alapjogokért Központ két, országosan reprezentatív közvélemény-kutatást is készített arról, hogy mit gondolnak a felnőtt magyarok a teremtett nemek megváltoztathatóságát hirdető genderideológiáról.

Az áprilisi adatfelvétel során a teljes népesség több mint kétharmada (68,5 százalék) mondta azt, hogy a férfi és női nemek velünk született tulajdonságok, és csupán 22 százalék azt, hogy életünk során ezeket megválaszthatnánk. Novemberre a férfi és női nemet teremtett nemként azonosítók aránya 72,2 százalékra nőtt, míg az azok megválaszthatóságát támogatóké 17,3 százalékra csökkent. Előbbi 3,7 százalékpontos emelkedést, utóbbi öt százalékpontos csökkenést jelent a két adatfelvétel eredményei között. Ezek alapján még határozottabban kijelenthető, hogy a magyar társadalom döntő többsége elutasítja a nemek teremtettségének, illetve a biológiai nemeknek a megkérdőjelezését.

Fotó: Alapjogokért Központ

Továbbá az is kiderült a kutatásokból, hogy amíg áprilisban a magyar felnőtt lakosság 66, legutóbb már 72,6 százaléka mondta azt, hogy csak férfi és női nem létezik, ezzel párhuzamosan pedig 23,6 százalékról 18,1 százalékra csökkent azoknak a válaszadóknak az aránya, akik szerint további nemek is léteznek.

PestiSracok facebook image
Fotó: Alapjogokért Központ

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.