Pesti Srácok

A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a fertőzés előfordulását

A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a fertőzés előfordulását

A maszkviselés 53 százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját, vagyis az adott időtartam alatt keletkező új esetek gyakoriságát – állapította meg egy globális méretű vizsgálat. A járvány elleni, nem gyógyszereken alapuló intézkedések szisztematikus áttekintésével és metaanalízisével arra jutottak, hogy a maszkviselés, a távolságtartás és a gyakori kézmosás mind hatékony eszközei az esetszámok csökkentésének, a leghatásosabb azonban mind közül a maszkviselés – írták a kutatók a The British Medical Journal tudományos folyóiratban.

Az ausztráliai Monash Egyetem és a brit Edinburgh-i Egyetem tudósai kiemelték: az eredmények szerint az oltási programok mellett továbbra is szükség van a maszkviselésre, a távolságtartásra és a kézmosásra is. Több mint harminc, világszerte készült kutatás adatait elemezték részletesen, és megállapították, hogy a maszkviselés 53 százalékkal, a fizikai távolságtartás huszonöt százalékkal csökkenti a koronavírus-fertőzés incidenciáját – írja a The Guardian. A kézmosás esetében is jelentős, 53 százalékos csökkenést állapítottak meg, de ez az eredmény statisztikailag nem szignifikáns, mivel kevés olyan kutatás került az elemzők elé, amely a kézmosást tanulmányozta. Más járványellenes intézkedések – például a karantén, a határzárak, az iskolák és munkahelyek bezárása – részletes vizsgálata nem volt lehetséges a témában készült tanulmányok minőségi, tervezési és hatásvizsgálati különbségei miatt.

A világ koronavírusos eseteinek száma túlszárnyalta a 250 milliót. A vírus minden kilencven napban ötvenmillió embert fertőz meg az erőteljesen fertőző delta variáns miatt. Naponta ezrek halnak meg a Covid-19 következtében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.