Pesti Srácok

A Nyugat átpolitizált klímahisztije a gazdaságok leállásával fenyegethet

A Nyugat átpolitizált klímahisztije a gazdaságok leállásával fenyegethet

A klímaváltozás ügyét nem lehet kizárólag politikai szempontok szerint megközelíteni, a szakmai hozzáállás mellőzése a gazdaságok leállásával fenyegethet – hangsúlyozta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára. Szerinte kulcsfontosságú az ésszerűség, ennek ellenére a klímaváltozás körül túl nagy a politikai zaj.

A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikk ismerteti, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tesz Magyarországon a 38 fejlett államot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közelmúltban kinevezett új főtitkára, Mathias Cormann. Gion Gábor a napilapnak azt mondta: a főtitkár érkezése kiváló alkalom arra, hogy a magyar kormányzat kifejtse álláspontját az előttünk álló legfontosabb kérdésekben, egyúttal tájékozódjon a folyamatokról. Az államtitkár a találkozó apropóján a közeljövő gazdasági kihívásairól beszélt. Úgy vélte, a gazdasági újraindítás után az egyik legfontosabb kérdés a klímaváltozás ügye és az, hogy a világgazdaság miképpen térhet át a szén-dioxid-semleges működésre. Mint mondta, itt kulcsfontosságú szempont az észszerűség, a témában ugyanis jelenleg túl nagy a politikai zaj.

- fogalmazott az államtitkár. Közölte: a klímakérdés mellett foglalkozni kell a koronavírus-járvány következményeivel, a digitalizáció felgyorsításának lehetőségeivel és azzal, hogy a kisvállalkozások a mostaninál termelékenyebbé válhassanak. Gion Gábor ismertetése szerint ezekről a felvetésekről nemcsak Magyarországon vagy az Európai Unióban gondolkodnak sokat a döntéshozók, hanem szinte a világ minden pontján. A kérdésekben tehát semmi újszerű vagy speciális nincs, ezért sem mindegy, hogy milyen módon közelítünk hozzájuk. Az OECD - melynek Magyarország éppen idén 25 éve teljes jogú tagja - szakmai szempontok szerint, politikamentesen végzi munkáját, fő feladata pedig, hogy tanácsokkal, elemzésekkel segítse tagjainak fejlődését.

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg az államtitkár, majd arra utalt, hogy az elmúlt években Magyarország az Európai Uniótól a legfontosabb szakmai kérdésekben is sokszor csak politikailag átfűtött kritikákat kapott.

- fogalmazott Gion Gábor, majd minderre példaként felhozta a globális minimumadó ügyét.

Az új szabályrendszer kialakításának gondolata az OECD-ben merült fel, ám a kezdeti elképzeléssel Magyarország nem értett egyet. Ismertetése szerint előterjesztették javaslataikat, s azzal érveltek, hogy olyan szabályozás kell, amely hatékony lehet a nemzetközi adóeltitkolás ellen, de nem sújtja azokat a területeket, ahol tényleges gazdasági tevékenység folyik.

- mondta az államtitkár.

Hozzátette: ebben pedig nagy szerepe volt annak is, hogy az elmúlt tíz évben komoly eredményeket tudott felmutatni a magyar gazdaságpolitika.

- hangsúlyozta Gion Gábor

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Perry

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.