Pesti Srácok

Áder János a klímacsúcsról: Glasgow a hitelesség visszaszerzéséről is szól

null

Áder János is részt vett a skóciai nagyvárosban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének huszonhatodik ülésén. A köztársasági elnök szerint Glasgow nemcsak az ambíciók emeléséről, de a hitelesség visszaszerzéséről, a cselekvésről és a mielőbbi látható eredményekről is szól.

Felszólalásában az államfő kijelentette: a helyzet kritikus mivoltára, a 24. órára, az emberiség döntő jelentőségű pillanatára figyelmeztető drámai hangütésű mondatok elhangzottak már Durbanben, Cancúnban, Koppenhágában – vagyis korábbi éghajlatváltozási ENSZ-konferenciák helyszínein – is, márpedig "nehéz a választókkal elhitetni, hogy már 26 éve mindig, folyamatosan a 24. órában vagyunk". Leszögezte: nehéz sikeres tanácskozásról beszélni, hogyha a helyzet – jelen esetben a légkör szén-dioxid-koncentrációja – folyamatosan romlik. Márpedig a légkör szén-dioxid-koncentrációja nőtt az elmúlt 25 évben, és sajnos a párizsi klímavédelmi egyezmény megkötése óta is - fűzte hozzá Áder János.

– fogalmazott hétfő esti glasgow-i beszédében az államfő. Kijelentette: ahogy az a glasgow-i COP26-találkozó hétfői munkanapján mindenki részéről elhangzott, szükséges az ambíciók emelése, ami helyes. Áder János feltette ugyanakkor a kérdést, hogy mit is jelent ez, mi legyen ennek a tartalma. A köztársasági elnök szerint először is őszinte számvetésre van szükség az egyes országok eredményeit illetően, és a PR-mutatványok helyett cselekvés kell. Másodsorban szükséges az is, hogy a nagy kibocsátók, amelyek a szennyezőanyag-kibocsátás nyolcvan százalékáért felelnek, mielőbb megállapodásra jussanak a csökkentés üteméről – hangsúlyozta Áder János. Az államfő kitért a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hét végi római csúcsértekezletére is, megállapítva: azon a találkozón nem született döntés az új szénerőművek építésének tilalmáról, és a résztvevők nem állapodtak meg a fosszilisenergia-támogatások megszüntetésének semmiféle időpontjáról sem.

PestiSracok facebook image

– mondta hétfő esti glasgow-i beszédében a köztársasági elnök. Áder János arra a nemzetközi klímavédelmi célkitűzésre utalt, amelynek alapján 1,5 fokra kell korlátozni a további globális felmelegedés mértékét. Az ambíciók emelésének tartalmi kérdéseire visszatérve az államfő szükségesnek nevezte, hogy azok az országok, amelyekben az egy főre eső kibocsátás jelentősen meghaladja a nemzetközi átlagot, vállaljanak nagyobb szerepet az ambícióemelés finanszírozásában. Áder János szerint a kibocsátás csökkentése mellett legalább akkora gondot kell fordítani az alkalmazkodásra is. Elmondta: Magyarország a világ kibocsátásának mindössze 0,13 százalékáért felel, vállalja ugyanakkor, hogy 2050-re klímasemleges lesz. Erről törvény született és a végrehajtás megkezdődött.

– mondta a köztársasági elnök. Elmondta azt is, hogy Magyarország az év végéig kiépülő 3000 megawattról 2030-ig 6500 megawattra növeli a naperőmű-kapacitást, 2030-tól a városi tömegközlekedésben csak elektromos buszokat használ, addig is folyamatosan cseréli a járműparkot, és mindezzel együtt jelentős erdőtelepítési programot is végrehajt.

– zárta hétfő esti glasgow-i felszólalását Áder János.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.