Pesti Srácok

Alkotmánybírósághoz fordul a kormány a Kúria döntése miatt a gyermekvédelmi kérdés ügyében

Alkotmánybírósághoz fordul a kormány a Kúria döntése miatt a gyermekvédelmi kérdés ügyében

Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány, mivel a Kúria kifogásolta a kiskorúak nemátalakításról szóló népszavazási kérdésüket – írta a Népszava, idézve az Alkotmánybíróság (AB) honlapjára feltöltött alkotmányjogi panaszt. A kormány július végén jelentette be, hogy gyermekvédelmi népszavazást indít, amelynek kérdéseit július 30-án hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság.

– írta még néhány héttel ezelőtt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője a legfelsőbb bírói fórum Kovács András bíró vezette tanácsának döntéséről. A kormány július végén jelentette be, hogy gyermekvédelmi népszavazást indít, a vitatott kérdés így szól:

PestiSracok facebook image

– idézte a Magyar Nemzet. A Kúria szerint ez a kérdés nem hitelesíthető, mert a népszavazás nem irányulhat az alaptörvény megváltoztatására, és szerintük bárhogyan válaszol egy érvényes népszavazáson a többség erre a kérdésre, mindenképp az alaptörvény módosítása válna szükségessé. A Kúria azt is kimondta, hogy nem lehet általánosan elvonni a kiskorúak jogát bizonyos kezelések igénybevételére, mert ezzel alapvető jogaik gyakorlásától fosztanák meg őket. A TASZ szerint a gyermekeknek is joguk van az önrendelkezéshez és a testi integritásukhoz, a kezelés igénybevételéről szóló döntés meghozatalának általános – az életkortól és döntési képességtől független – tiltása pedig az önrendelkezési jog lényegét vonná el. A kormány ezért panaszt nyújtott be a Kúria döntése ellen az Alkotmánybírósághoz, szerintük ugyanis éppen ez a döntés sérti az alaptörvényben szereplő tisztességes eljáráshoz való jogot, mivel a Kúria a népszavazásra javasolt kérdés szövegétől eltérve, annak tartalmát önkényesen kibővítve contra legem – törvénnyel szembeni – jogértelmezést folytatott – írják a beadványban.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.