Pesti Srácok

Az EU kilenc hónapban szabná meg a Covid-igazolványok érvényességét

null

Az Európai Bizottság január 10-től kezdődően kilenc hónapban határozná meg a teljes védettséget igazoló tanúsítványok érvényességét. Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy az EU felnőtt lakosságának egynegyedének még mindig nincs teljes körű védőoltása. Úgy vélekedett: mindenkit meg kell győzniük arról, hogy oltassa be magát.

Az Európai Bizottság – tekintettel a koronavírus-járvány kiújulására – csütörtökön javaslatokat tett az unión belüli biztonságos és szabad mozgásra vonatkozó szabályok összehangolására; ennek jegyében a többi között január 10-től kezdődően kilenc hónapban határozná meg a teljes védettséget igazoló tanúsítványok érvényességét. A javaslat értelmében a tagállamok nem utasíthatnak el olyan oltási bizonyítványt, amelyet a vakcina utolsó adagjának beadása óta kevesebb mint kilenc hónap elteltével állítottak ki.

– jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos a javaslatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette: az EU figyelembe veszi azt is, hogy a kormányoknak időre, legalább három hónapra van szükségük az oltási kampányaik kiigazításához és a harmadik dózis elérhetővé tételéhez. A bizottsági javaslat azt is szorgalmazza, hogy az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezőket utazásuk során ne lehessen az Európai Unióban sehol sem alávetni korlátozó intézkedéseknek. Ugyanakkor igazolás hiányában az érintetteket közvetlenül az érkezés előtt vagy után vizsgálatokra köteleznék.

PestiSracok facebook image

Egymilliárd dózis oltóanyag

Ursula von der Leyen, a testület elnöke ugyancsak csütörtöki sajtóközleményében kiemelte: a harmadik oltást hat hónappal az első oltássorozat után kell beadatni, mivel ez tartja fenn a beoltottak immunitását. Felhívta a figyelmet, hogy az EU szakügynökségei minden felnőttnek ajánlják az emlékeztető oltást, mert azok magasabb szintű védelmet nyújtanak, így sok halálesetet és kórházi kezelést előznek meg. Azt is bejelentette, hogy a hétvégére mintegy egymilliárd dózis vakcina lesz elérhető a 27 uniós tagállamban. Az Európai Bizottság elnöke rámutatott arra is, hogy az EU felnőtt lakosságának egynegyedének még mindig nincs teljes körű védőoltása.

– hangsúlyozta Von der Leyen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Reuters/Christian Hartman

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.