Pesti Srácok

Az Iszlám Állam rabszolgája volt, most a liberálisok ellensége

null

Iszlamofóbiára hivatkozva lemondták az Iszlám Állam egykori szexrabszolgájának kanadai rendezvényét. Nadia Murad az Iszlám Állam markában elszenvedett megpróbáltatásairól beszélt volna, de a rendezvényszervező úgy vélte, történetei könnyedén megsérthetik a muszlim tanulókat.

Nadia Murad a Toronto District School Board tankerületi hivatal szervezésében beszélt volna könyvéről 2022 februárjában. A 2017-ben, magyar nyelven (Az utolsó lány) pedig 2018-ban megjelent könyvben Murad arról ír, miféle megpróbáltatásokat kellett kiállni az Iszlám Állam fogságában. Többek között elmeséli, hogy az Iszlám Állam 2014. szeptember 15-én fogta el őt, majd utána eladták Moszulba rabszolgának. Muradot tizennégy évesen szexrabszolgának használták, többször is megerőszakolták és kínozták az iszlamista szélsőségesek. Az esemény előtt azonban a tankerület egyik felügyelője, Helen Fisher jelezte: visszamondják a rendezvényt, mert meglátása szerint a könyv „iszlamofób nézeteket terjeszt”, és „sértő a muszlim tanulókra nézve” – írja a Mandiner. Murad maga úgy reagált erre, hogy a torontói tankerületnek tisztában kellene lennie azzal, hogy az Iszlám Államnak semmi köze az átlagos muszlimokhoz. Több szülő is nemtetszését és felháborodását fejezte ki a tankerület felé a döntés miatt. Fisher bár bocsánatot kért, de a rendezvényt továbbra sem fogják megtartani.

Forrás: Mandiner; Fotó: Reuters/Eduardo Munoz/File Photo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.