Pesti Srácok

Az ukránok szerint nyugati álhír az orosz csapatok mozgósítása

null

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője kedden dezinformációnak nevezte azt a nyugati sajtóban megjelent hírt, amely szerint Moszkva ismét nagyszabású csapatösszevonásokat hajtott végre Ukrajna határainál. Az ukrán helyzet érdekességeiről két napja itt írtunk.

– idézte az ukrán Szabadság Rádió a tisztségviselőt. Danyilov hozzátette:

PestiSracok facebook image

Szavai szerint egy hónapja, de még két héttel ezelőtt is ugyanakkora létszámú katonaság és fegyverzet volt az orosz oldalon az ukrán határ közelében, mint most.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a Politico hírportál műholdfelvételeket hozott nyilvánosságra, amelyek állítólag november 1-jén készültek, és amelyek arról tanúskodnak, hogy Oroszország ismét csapatokat és haditechnikát összpontosít az ukrán határ közelében. Korábban ugyanerről számolt be a The Washington Post amerikai lap. Az ukrán védelmi minisztérium Danyilovhoz hasonlóan nem erősítette meg ezeket az értesüléseket. Oroszország márciusban vont össze hadgyakorlatra hivatkozva legalább nyolcvanezer katonát Ukrajna keleti határánál és az általa 2014-ben önkényesen elcsatolt Krím-félszigeten. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter később elrendelte, hogy április 23-tól kezdjék meg a csapatok visszavonását állandó állomáshelyükre. Szerhij Dejneko, az ukrán határőrszolgálat parancsnoka rá egy hétre azonban arról számolt be, hogy hírszerzési információk szerint az orosz csapatokat csak a Krímből vezényelték vissza, Ukrajna keleti határaitól nem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata