Pesti Srácok

Diákok sérültek meg a coloradói lövöldözésben

null

Hat fiatalt kórházba kellett szállítani az amerikai Colorado állam Aurora városának egyik főiskolája közelében hétfőn történt lövöldözés nyomán – közölte a város rendőrfőnöke újságírókkal. Vanessa Wilson tájékoztatása szerint a lövéseket egy kocsiból adták le. A bűncselekmény elkövetése feltételezhetően bandákhoz köthető, a hatóságok több gyanúsított ellen adtak ki körözést. Mint arról beszámolt, a 14 és 18 év közötti sebesültek mind diákok voltak.

Hozzátette, hogy hamarosan felépülnek nem életveszélyes sérüléseikből, bár az egyik fiatalt meg kellett műteni. Wilson közölte azt is, hogy különböző kaliberű lövedékeket találtak a helyszínen, ami arra utal, hogy több fegyverből adtak le lövéseket. A lövöldözés helyi idő szerint délután egy órakor történt egy parkban, nem messze a főiskolától. A történtek részletei egyelőre homályosak. Helyi lakosok szerint a lövéseket több járműből is leadhatták, illetve gyalog közlekedő gyanúsítottak is részt vehettek a lövöldözésben. A KCNC-TV denveri székhelyű televízió Henry Martinez helyi lakosra hivatkozva mintegy ötven lövésről számolt be.

A Denvertől keletre található 386 ezer lakosú Aurorában történt az utóbbi idők egyik legvéresebb ámokfutása. 2012. július 20-án a város egyik mozijában egy Batman-film éjféli premierjén egy 27 éves férfi 12 embert lelőtt, 70-et pedig megsebesített.

Forrás: MTI; Fotó: AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.