Pesti Srácok

Diplomás jogászként szabadult a gyorséttermi lövöldöző

null

Diplomás jogászként szabadult a sajtóban csak gyorséttermi lövöldözőként elhíresült férfi. S. Ábelt azért kellett kiengedni, mert három évet töltött letartóztatásban anélkül, hogy legfrissebb ügyében ítélet született volna – írja a blikk.hu.

S. Ábel szabadulásáról elsőként a Telex számolt be, a Blikknek azonban sikerült beszélnie az egykori joghallgatóval, aki büszkén mesélt legfrissebb sikeréről.

– számolt be a Blikknek csütörtökön a fiatalember. A Blikk emlékeztet: Ábel még 2010-ben szerzett országos ismertséget magának, miután egy internetre feltöltött videójából kiderült, külföldi iskolai lövöldözések hatására verseket ír, amelyekben arra utal, hogy 22 embert ölne meg. Sokáig húzódott az ügye, végül a Kúria 2017-ben emberölés előkészülete miatt két és fél év börtönre ítélte. Addigra 2015-ben már lőfegyverrel való visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt négy és fél évre ítélték, mert két évvel korábban a Móricz Zsigmond körtéri gyorsétterem mennyezetébe lőtt fegyverrel. A büntetése kétharmadát előzetesben és házi őrizetben töltötte, így 2017-ben szabadulhatott. 2018-ban pedig két év felfüggesztett börtönre ítélték, mert kétszer is hamisított átutalási megbízást adott le bankokban. Még a szabadulása évében újra elfogták, majd azzal vádolták meg, hogy robbanóanyag előállításával kísérletezett, illetve robbanásra alkalmas vegyületet készített, amelyet műanyag palackba töltött, aztán egy erdős területen, egy fa tövében kiöntötte. Jelenleg ebben az ügyben folynak a tárgyalásai – számol be a lap.

– tette hozzá a jelenleg bűnügyi felügyeletben lévő Ábel, aki nyomkövetővel a lábán, a szüleivel lakik Budapesten.

Forrás: blikk.hu; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.