Pesti Srácok

Fürjes: folyósítják az idei 10 milliárdot a kerületek egészségügyi fejlesztésére

null

A kormány állja szavát, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében idén is jár a több mint 10 milliárd forint a fővárosi kerületeknek – írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

Fürjes Balázs közölte, a pénz az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendelkezésére áll, "indulhatnak az utalások". Az igényelt forrásokat rendben megkapja a főváros, valamint az érintett kerületek – írta az államtitkár, jelezve, hogy erről a múlt héten egyeztetett Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel. Fürjes Balázs emlékeztetett: a kormány az EBP keretében 2020-2024 között évi 10 milliárd forinttal, összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit. A pénzt a kerületek háziorvosi és szakorvosi rendelők felújítására, építésére, bővítésére, terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják vagy olyan, a koronavírus-járvány idején kiemelkedően fontos fejlesztésekre, mint például a telemedicina.

A források elosztására idén is Karácsony Gergely főpolgármester tett javaslatot, a kormány pedig ennek megfelelően folyósítja a pénzt az érintett kerületeknek – írta Fürjes Balázs. Kiemelte, cél az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg-szakellátás fejlesztése a budapesti kerületekben; olyan igényes, jól felszerelt szakrendelők, ahol hatékony a gyógyítás és méltók a körülmények.

PestiSracok facebook image

– zárta bejegyzését az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.