Pesti Srácok

Koronavírus – Hamarosan jöhet a szájon át szedhető gyógyszer

Koronavírus – Hamarosan jöhet a szájon át szedhető gyógyszer

A Pfizer korábban befejezte a Covid-19 elleni, szájon át szedhető gyógyszer klinikai tesztelését, miután a vizsgálatokból kiderült, hogy a gyógyszer 89 százalékban csökkenti a kórházba kerülés vagy halálozás kockázatát az enyhe és közepes koronavírus fertőzéstől szenvedő betegek esetében – közölte a cég pénteken. A kombinált kezelés a Paxlovid nevet kapja és napi kétszer három tablettából fog állni. A Pfizer kérni fogja a szer sürgősségi engedélyezését az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóságtól (FDA), azt követően heteken vagy hónapokon belül várható döntés.

A Pfizer pénteken bemutatta 775 felnőtt beteg részvételével végzett vizsgálata előzetes eredményeit: azoknál, akik az új szert egy másik, már ismert antivirális készítménnyel, a ritonavirral együtt kapták, egy hónap után 89 százalékkal csökkent a kórházba kerülés vagy halálozás kockázata azokhoz képest, akik placebót kaptak. A gyógyszert kapók kevesebb mint egy százalékának volt szüksége kórházi kezelésre és senki sem halt meg a kezelést követő 28 napban. A kontrollcsoportban lévők 7 százaléka került kórházba és 7 haláleset történt.

– mondta Mikael Dolsten, a Pfizer vezető kutatója. A vállalat korábbi közlése szerint a PF-07321332 jelű gyógyszerjelölt egy fehérjebontó enzimgátló, amely megakadályozza a vírus szaporodását a sejtekben. Az ilyen fehérjebontó enzimgátlók hatékonyak más vírusok, mint a HIV vagy a hepatitisz C ellen önmagukban és más antivirális szerekkel kombinálva is. A vizsgálatban részt vevők nem kaptak oltást, enyhe és közepes koronavírus-fertőzéstől szenvedtek, és egyéb egészségi problémák, például túlsúly, diabétesz vagy szívbetegség miatt magas volt náluk a kórházba kerülés kockázata. Az öt napon át tartó kezelést az első tünetek megjelenésétől számított 3–5 napon belül megkezdték náluk.

PestiSracok facebook image

A Pfizer a mellékhatásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a jelentkező problémák aránya (20 százalék) hasonló volt a kontrollcsoportban jelentkezőkhöz. A klinikai kísérletet megfigyelő, orvosszakértőkből álló független csoport javasolta a vizsgálat korai leállítását, ami megszokott eljárás, ha a korai eredmények ilyen egyértelmű előnyökről tanúskodnak. Az eredmények felülmúlják a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat molnupiravir nevű gyógyszeréét, amelyről az elmúlt hónapban bejelentették, hogy felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a legalább egy kockázati tényezővel rendelkező koronavírusos pácienseknél. A gyógyszert már vizsgálja az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA).

A Pfizer azzal számol, hogy 2021 végéig több mint 180 ezer, 2022 végére legalább 50 millió doboz gyógyszert gyárt. A vállalat vizsgálja azt is, hogy a gyógyszer használható-e súlyos Covid-19 kezelésére kockázati tényezők nélküli betegek esetében, valamint azt is, hogy koronavírus-fertőzés megelőzésére alkalmazható-e a szer.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.