Pesti Srácok

Koronavírusos beteget találtak az egyik migránstáborban a lengyel határ mentén

null

Fehéroroszország csütörtökön először jelentett koronavírus-fertőzéses esetet a Lengyelországgal közös határ mentén tartózkodó migránsok köréből. A fehérorosz fél tájékoztatása szerint a koronavírusos személyt kórházba szállították. A dpa német hírügynökség az esettel kapcsolatban azt írja: az elmúlt két éjszakán mintegy ezer ember aludt összezárva.

A fehérorosz hatóságok közlése szerint oltópontot hoznak létre a raktárcsarnokból kialakított "tábor" területén, és a Sinopharm kínai védőoltással oltják majd be az ott tartózkodókat. A fehérorosz hatóságok az esősre fordult idő miatt több fedett menedékhelyet hoznak létre. A dpa megjegyzi: az egyik logisztikai cégnek a határ közelében található raktárjait nyitották meg annak érdekében, hogy a migránsok meg tudják ott húzni magukat. Mindeközben tábori konyhát is létrehoztak.

Fehéroroszországban a lengyel, a litván és a lett határnál migránsok ezrei követelik, hogy beléphessenek az Európai Unióba (EU), amit a lengyel és a balti hatóságok megakadályoznak. Az EU szerint a fehérorosz vezetés az ellene hozott szankciókra válaszul szánt szándékkal idézett elő konfliktust a határon, és ezrével szállította a migránsokat a Közel-Keletről Fehéroroszországba, hogy nyomást gyakoroljon az unióra. Válaszul az EU tovább bővítette a minszki vezetés elleni szankciókat. A fehérorosz kormány tagadja, hogy köze lenne a kialakult helyzethez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.