Pesti Srácok

Litvánia csapatokat vezényel a fehérorosz határra a migránsok miatt

null

Lengyelország után Litvánia is csapatokat vezényel a fehérorosz határra, hogy felkészüljön a migránsok esetleges beáramlására. Agne Bilotaite, a balti ország belügyminiszterének tájékoztatása szerint a litván kabinet azt is megvitatja, hogy szükségállapotot hirdessenek-e a Fehéroroszországgal határos övezetben.

A litván hatóságok biztonsági okokra hivatkozva nem kívánták közölni, hogy hány katonát készülnek kivezényelni és pontosan hová. Korábban, hétfőn Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy komoly határmenti incidens előidézésére készül Fehéroroszország. Ezt a politikus azokra a közlésekre és felvételekre hivatkozva állította, amelyek szerint a Kuznica Bialostocka lengyel határátkelőhely fehérorosz oldalán gyülekező migránstömegről szólnak. A lengyel politikus kifejtette, a fehérorosz hatóságok a határmenti helyzet, a menekültválság fokozatos kiterjesztésére törekednek.

– jelentette ki Wawrzyk a lengyel közszolgálati rádióban. A Fehéroroszországgal határos uniós tagállamok – Lengyelország mellett Litvánia és Lettország – határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az uniós tagországok azzal vádolják Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő utasítására szállítanak migránsokat az uniós országok határaihoz, megtorlásul a fehérorosz rendszer elleni nyugati büntetőintézkedésekért.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: demokrata

Ajánljuk még