Pesti Srácok

Lukasenka: kiirtjuk a söpredéket, akiket önök Nyugatról finanszíroznak

null

Aljakszandr Lukasenka a BBC-nek adott interjújában beszélt a lengyel határon kialakul menekültválságról és a fehérorosz ellenzékről. Az elnök szerint "abszolút lehetséges", hogy országa segített a lengyel határon összegyűlt embereknek átjutni Lengyelországba és így az Európai Unió területére. Tagadta ugyanakkor, hogy ő hívta volna a bevándorlókat Fehéroroszországba.

Lukasenka a BBC-nek adott Minszkben interjút, amelyből a brit közszolgálati médiatársaság péntek délután, még a teljes interjú műsorra tűzése előtt néhány előzetes részletet közzétett. Arra a kérdésre, hogy a fehérorosz erők segítették-e a határon összegyűltek átjutását Lengyelországba, az elnök a BBC moszkvai tudósítójának, Steve Rosenbergnek úgy fogalmazott, hogy "ez abszolút lehetséges".

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– idézi a BBC a fehérorosz elnököt. Lukasenka hozzátette ugyanakkor, hogy nem ő hívta Fehéroroszországba a lengyel határon összegyűlt embereket, és nem is akarja, hogy átvonuljanak Fehéroroszországon. A BBC-tudósító az interjúban felvetette, hogy a fehérorosz hatóságok békés tüntetőket bántalmaztak, és megpróbált lejátszani egy videofelvételt is, amelyen kínzások során szerzett sérülések nyomait viselő emberek hagyják el az egyik hírhedt minszki fogházat. Lukasenka erre reagálva elismerte, hogy "embereket vertek meg" a főváros Okresztina utcai fogházában.

– tette hozzá a fehérorosz államfő. Arra a felvetésre, hogy a fehérorosz hatóságok július óta 270 nem kormányzati szervezetet számoltak fel, megsemmisítve gyakorlatilag a civil társadalmat, Lukasenka azt válaszolta, hogy "kiirtjuk a söpredéket, akiket önök (Nyugatról) finanszíroznak".

– idézi a fehérorosz elnököt pénteki ismertetésében a BBC.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/BelTA/Nikolay Petrov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.