Pesti Srácok

Már kézbesítik a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést is

Már kézbesítik a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést is

Mától kezdik kézbesíteni a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést, ami több tízezer forint pluszt jelent a nyugdíjasok számára. Idén rekordösszegű, mintegy nyolcvanezer forint prémiumot kap minden nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy – hívta fel rá a figyelmet a hirado.hu.

2017 óta immár negyedszer fizet nyugdíjprémiumot a kormány. Az idei novemberi nyugdíjjal a törvény bevezetése óta a legmagasabb, a maximális nyugdíjprémiumot fizeti ki az állam minden nyugdíjasnak. A prémium kifizetését a magas gazdasági növekedés teszi lehetővé. Korábban arról volt szó, hogy nem mindenki kap ugyanakkora összeget nyugdíjprémium címén, de Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős tárca nélküli miniszter október elején bejelentette, hogy 2,5 millió nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő is a maximális, nyolcvanezer forintos összeget fogja megkapni. Emellett érkezik még az 1,2 százalékos nyugdíjemelés is, ami újabb pluszt jelent az idősek számára. Idén júniusban már 0,6 százalékkal emelte, most novemberben pedig 1,2 százalékkal emeli meg a nyugdíjakat az inflációs hatás miatt a kormány.

Visszamenőleg is megkapják a kiegészítő emelést

A kiegészítő emelést visszamenőleg is megkapják az érintettek. Az a nyugdíjas, aki egy középértékű, 130 ezer forintos ellátásban részesül, az 1,2 százalékos kiegészítő emelésnek és a prémiumnak köszönhetően csaknem 100 ezer forinttal többet kap novemberben, mint októberben. A szocialista kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése is folytatódik. Orbán Viktor miniszterelnök többször is kifejezte abbéli reményét, hogy jövő februárban már nemcsak kétheti, hanem egy teljes havi nyugdíjat vissza tudnak adni az időseknek. Ez utóbbi már a gazdasági eredményeken múlik, de mindenképp biztató, hogy a kormány által kijelölt 5,5 százalékos gazdasági növekedést meg fogja haladni az idei bővülés.

PestiSracok facebook image

– mondta Orbán Viktor. Az inflációt követő emelésnek, a prémiumnak és a tizenharmadik nyugdíj már visszaépített részletének köszönhetően az év végére kilenc-tíz százalékkal is emelkedhetnek a nyugdíjak az egy évvel korábbi szinthez képest. Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán azt írta, hogy a kifizetésekhez szükséges, összesen mintegy hatszáz milliárd forintot a költségvetés biztosítja.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.