Pesti Srácok

Orbán Viktor: a világ beruházásainak minél nagyobb részét szeretnénk a V4-ek területére vonzani

Orbán Viktor: a világ beruházásainak minél nagyobb részét szeretnénk a V4-ek területére vonzani

Az elmúlt öt évben a visegrádi négyek (V4) és Dél-Korea közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt, és reméljük, hogy az együttműködés a gazdaságon túlmutatóan tudományos és technológiai területekre is ki fog majd terjedni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a V4 és Dél-Korea csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón, csütörtökön, a Várkert Bazárban.

A magyar kormányfő kiemelte, hogy öt sikertörténet találkozott itt, Budapesten; a közép-európai gazdaságok is „szép éveket” tudhatnak maguk mögött, és szép kilátásaik vannak, Dél-Korea pedig a világbajnokok közé tartozik a növekedés és a technológiai fejlődés tekintetében. Elmondta: az elmúlt öt évben a visegrádi országok és Korea közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt, a világgazdaság tavalyi, „fekete évében” is tovább növekedett, és először érte el a történelem során a 20 milliárd dollárt. Kifejtette: Koreának 1600 milliárd dolláros GDP-je van, a V4-ek GDP-je pedig összesen 1100 milliárd dollárt tesz ki.

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

Új világgazdasági korszak

Szavai szerint ez jól mutatja, hogy Dél-Koreának, illetve a V4-eknek hasonló dimenzióból van rátekintése a világgazdaságra. Kiemelte: a találkozó időzítését az magyarázza, hogy mindannyian úgy érezték, új világgazdasági korszak van alakulóban; óriási a verseny a világban a termelési kapacitások újraosztásáért, a pandémia miatt bezárt kapacitásokat ugyanis nem ugyanott nyitják újra, ahol korábban létrejöttek.

– jelentette ki. Hozzátette: Dél-Korea ismert arról, hogy az innováció egyik vezető állama; a V4-ek is szeretnék ezt a világgazdasági korszakváltást a maguk javára kihasználni. Orbán Viktor közölte: a találkozón megkérték a koreai elnököt, hogy kövesse figyelemmel a V4-ek legnagyobb közös gazdasági vállalkozását, a V4 gyorsvasút megépítését. Jelezte: egy 800 kilométer hosszú vasútipálya-beruházásról van szó, a négy fővárost kötnék össze gyorsvasúttal, és 12 órás menetidőt akarnak 5 órásra csökkenteni. Reményét fejezte ki, hogy ez a beruházás felkelti a koreai ipar érdeklődését is.

Rokon nép

Kitért arra is: azt remélik a mostani találkozótól, hogy Dél-Korea és a V4-ek között az együttműködés a gazdaságon túlmutatóan tudományos és technológiai területekre is ki fog majd terjedni. A magyar miniszterelnök kitüntetésnek és megtiszteltetésnek nevezte, hogy a V4-ek fogadhatták a koreai elnököt. Mint mondta, ez a magyarok számára különösképpen így van, mert rokon népként tartjuk egymást számon. Felidézte: 1892-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Magyarország az akkori királysággal.

– fűzte hozzá. Jelezte: a megbeszélésen globális kérdések is szóba kerültek, a klímapolitika, az afganisztáni helyzet és annak következményei is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.