Pesti Srácok

Salvini: az Európai Néppárt soha nem volt ennyire gyenge

null

A baloldallal szembehelyezkedő konzervatív és jobbközép európai politikai erőt vázolt fel Matteo Salvini, a Liga vezetője a csütörtök este tartott rendkívüli tanácskozásán, amelyet a párt irányvonalának meghatározására hívott össze. A Liga politikusainak nyilatkozatai szerint Matteo Salvini a találkozón mondott beszédében kijelentette, hogy az Európai Néppárt még soha nem volt ennyire gyenge.

– idézték a Liga tagjai Matteo Salvinit, aki úgy vélte, a pártnak nem szabad a baloldal után futnia. Ehelyett Matteo Salvini olyan európai parlamenti frakciót szorgalmazott, amely alternatívát jelenthet a szocialistákkal szemben.

A találkozó előtti napon a Liga második számú politikusaként ismert Giancarlo Giorgetti gazdasági fejlesztésért felelős miniszter egy interjúban európai fordulatot szorgalmazott. Korábban Giorgetti nem titkolta, hogy a Liga és a néppárt közeledésén dolgozik. A párttanácskozásról kiszivárgott információk szerint Matteo Salvini azt mondta, a Liga tagjainak véleményét meghallgatja, de a döntéseket ő hozza meg. Sajtóértesülések szerint Giorgetti teljes támogatásáról biztosította Salvinit.

PestiSracok facebook image

Matteo Salvini országos konferenciát hívott össze december 11–12-re, amelyen a Liga programjáról döntenek. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán videokonferencián tárgyalt Matteo Salvinivel és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével egy új európai politikai csoport létrehozásáról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.