Pesti Srácok

Szijjártó: nyolcmilliárd forint értékben létesül vakcinagyár Monoron

Szijjártó: nyolcmilliárd forint értékben létesül vakcinagyár Monoron

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján vett részt a Pest megyei városban, ahol zöldmezős beruházási csomag keretében új vakcinagyárat létesítenek. Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon.

Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt másfél év a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, és "megmutatta, hogy a folyamatos fejlődés ellenére mégiscsak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk egy-egy ilyen járvány kitörése esetén". Mint közölte, ez az időszak emellett demonstrálta a megelőzés szükségességét is, amelynek "legfontosabb és legalapvetőbb tételeként az oltást szoktuk emlegetni". Hangsúlyozta, hogy ez az állategészségügyben is így van, ugyanis ennek a területnek is megvan a "maga Covidja", például a sertéspestis vagy a madárinfluenza formájában.

Szavai szerint az ezekhez hasonló járványok hatalmas károkat tudnak okozni, ugyanis az állatállomány nagymértékű pusztulásához, komoly gazdasági problémákhoz, illetve ellátási zavarokhoz vezethetnek. Továbbá az érintett termékek iránti piaci bizalom visszanyerése hónapokig vagy akár évekig is eltarthat. Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az állat- és a humánegészségügy rendkívül szoros kapcsolatban van egymással, utóbbi terület sikere az előbbivel kezdődik. Szakértők szerint az emberi fertőző betegségek háromnegyede ered az állatoktól, és nemrég 887 olyan, állatokban fellelhető vírust azonosítottak, amelyek magukban hordozzák az emberekre való átterjedés kockázatát - húzta alá.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter leszögezte: a vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, és ezért is fontos a Ceva mostani beruházása. Kitért arra is, hogy a világ 46 államának 110 telephelyén jelen lévő vállalat Magyarországon előállított termékeinek 86 százalékát az exportpiacokon értékesítik. És ennek nyomán ezeknek a globális élelmiszerellátás biztonságának tekintetében is komoly hatásuk van. A beruházás nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött tároló létesítménye jön létre, amelyben nagyjából 2,5 millió ampullányi vakcina raktározására lesz lehetőség.

A miniszter ezt követően arról is beszámolt, hogy a magyar gyógyszergyártás teljesítménye az idei év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt, és az ágazat mintegy 35 ezer embernek ad munkát. Végezetül hangsúlyozta, hogy a francia cégek alkotják az ötödik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, miközben Franciaország hazánk kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere. A Franciaországba irányuló magyar export értéke pedig 2021 első nyolc hónapjában 20 százalékkal emelkedett. Hozzátette, hogy nemrég Budapesten fogadta francia kollégáját, akivel megerősítették elkötelezettségüket a kölcsönös tiszteleten nyugvó együttműködés folytatása mellett, ami jó alapot jelent a gazdasági kapcsolatok további megerősítéséhez.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.